Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - "Uramisten - ez beszél!"

másfél hónapja kifogástalanul működött a telefon. Az ötlet annyira kézenfekvő volt, hogy igazán nem tekinthető Holmes vagy más a telefonközpont feltalálójának. Sokkal ré­gebbi gondolatról volt szó, mint ezt Thomas D. Lockwood a távírókapcsolások történetéről szóló visszaemlékezésében megírta: “Jóval a telefon eljövetele előtt ré­gi és ismerős ötlet volt az elektromos hírto­vábbítás központi kapcsolása, és világos, hogy a távíróközpont olyan természetes folytatása volt az elektromos telegráfnak, mint a telefonközpont az elektromos távbe­szélőnek.” Mindenesetre mulatságos, hogy már az első telefonközpont is működött Ameriká­ban, amikor a Hon című magyar lap 1877 júniusában kissé kétkedve így adott hírt a te­­■ lefonról: “A telephone, melyet az Egyesült Államokban Graham Bell talált fel, azzal a 1 csodálatos tulajdonsággal bír - ha hitelt ad­hatni a róla szóló tudósításoknak -, hogy a kimondott szót, egész beszédeket, sőt eléne­kelt dallamokat egy telegraph-dróton egy­mástól távolra eső helyek közt közli.” Siemens bezzeg egyáltalán nem kételke­dett, hanem azonnal rávetette magát Németországban az új készülék gyártására, minthogy a birodalomban csak 1877. július 1-jén vezették be a külföldi találmányok ; szabadalmi védelmének törvényét. A táv­­? írótársaságok harcában azonban 1877 július > 9. jelentette az igazi fordulópontot, amikor megalakult a Bell Telefon Társaság Gardiner Hubbard elnökletével. A társaság főmérnöke természetesen Alexander Bell lett, főfelügyelője pedig az elmaradhatatlan Thomas Watson. A csavaros eszü öreg ügy­véd most már biztosítva látta leánya jövő­jét, így július 11-én, egy lágyan fénylő szer­dai napon Bell és Mabei egybekelt, és bol­dogan készülődött az augusztusi nászúira. Bell természetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a mézesheteket az “óhazában” töltsék valahol Skóciában, és büszke örömmel gondolt rá, hogy ekkor ismerteti meg talál­mányával egykori honfitársait. Kissé másként alakult azonban a diadal­menet, mert Edison is betette a lábát Angli­ába. Pontosabban szólva 1877. július 30-án elküldte szabadalmi kérelmét a szénkoron­gos mikrofonra. William Preece, az angol posta műszaki vezetője pedig október 11-én jelentette be, hogy Thomas Edison felfe­dezte a szén váltakozó ellenállását, és en­nek alapján új telefont szerkesztett. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy .mialatt Bell a fővárosban tartott bemuta­tó előadást mágneses telefonjával, Edison megbízottai London és a kelet-angliai dombvidéken fekvő Norwich között 185 ki­lométer távon próbálták ki sikerrel a szén­mikrofonos telefont. Az angol szakemberek döbbenten látták, hogy a telefon “kettésza­kadt”: a találmány egyik fele, a beszédköz­vetítés Bell kezében van, de a másik fele, a jó mikrofon Edisonéban. Ez a kettősség azután jó ideig elkísérte a telefon további pályafutását, éppen úgy, ahogyan Swan iz­zólámpája ellen is körömszakadtáig harcolt Edison, amíg nem sikerült egyesíteni a két céget. A Bell Telefon Társaság azonban so­hasem adta meg magát. A sikeres bemutatók híre végül eljutott Viktória királynőhöz is. Az ötvennyolc éves uralkodónő egykor élénk technikai érdeklő­désének felcsillanásával meghívta Wight szigeti nyaralójába Bell professzort, hogy tartson számára bemutatót, és magyarázza el bűvös szerkezetét. 1878. január 14-én a kihallgatás két és fél órán át tartott, ami iga­zán nagy megtiszteltetés volt egy feltaláló számára. A királynő később ezt írta naplójá­t 465

Next

/
Thumbnails
Contents