Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - "Uramisten - ez beszél!"
kelte, mert már készülődött a találmány megvásárlására. Bell letörten bolyongott Washingtonban, amikor egy hirtelen ötlettel felkereste a Smithsonian Intézet bölcs és híres igazgató professzorát, a jó öreg Joseph Henry! Ha valaki a jó tanácsaiért is kapna pénzt a tudományos életben, akkor Henry már régen vagyonokat keresett volna. A pénz és a dicsőség mindig másoknak jutott, ám az öreg tudóst ez egyáltalán nem keserítette el. Most is figyelmesen hallgatta meg Bellt, aki beszámolt arról, hogy van egy ötlete az emberi beszéd elektromos úton való továbbítására, de nem tudja, mit tegyen. Talán egyszerűen szabadalmi oltalmat kellene szereznie az ötletre, hogy' mások azután átültessék a gyakorlatba? Vagy ő maga kínlódjon vele? Henry a saját tapasztalataira gondolt. Az első elektromos távíróra, amit több mint három évtizeddel korábban, jóval Morse előtt készített, de nem sokat törődött vele. Arra biztatta tehát Bellt, hogy csak saját maga vigye sikerre a telefont. Az ifjú professzor zavartan mondta, hogy sajnos nincs meg hozzá a kellő technikai képzettsége. S erre Henry az öregek egyszerű bölcsességével válaszolt: “Szerezze meg!” Bell 1875. március 18-án érkezett vissza 'Bostonba fáradtan, csalódottan, de mégis egy kis reménysugárral. Minthogy Gardiner G. Hubbard ügyvédhez, leendő apósához és Thomas Sanders kereskedőhöz február óta szerződés kötötte, amelyben megfelelő anyagi támogatás fejében vállalta a multiplex (a sokszoros) távíró kidolgozását, tovább kellett dolgoznia. Tudta, hogy Elisha Gray sem pihen babérjain, hiszen most már a szabadalmi ötlet kidolgozásán munkálkodik. Bell tehát lemondta tanítási óráit, és minden idejét a távírónak szentelte. Hogy milyen lelkiállapotban volt ekkoriban, jól érzékelteti az a levél, amelyet 1875. május 24-én szüleihez írt. Vallomás az alkotói lelkiállapotról: “Kedves Papa és Mama! Annyira belefeledkeztem a telegráfiába és a tudományba, hogy képtelen vagyok másról írni, de úgy érzem, hogy ... amióta feladtam szakmai munkámat, és kizárólag a telegráfnak szenteltem magam, egyre egészségesebb és erősebb lettem, s most olyan friss vagyok, hogy Gray úrral vagy bárki mással versenyre kelhetek ... Az igazat megvallva, minél többet tanulmányozom az elektromosságot és a mágnességet, annál inkább átérzem Hamlet szavainak igazát: »Több dolgok vannak« (földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes). Attól tartok, a távírómunka arra kényszerít, hogy a nyár nagyobb részében itt maradjak, de még nem tudom megmondani, oly sok részletet kell még kidolgozni. Nagy hátrány a járatlanságom ezekben a dolgokban. De Morse is nehézséggel küzdött az elektromosság terén, bár csak festő volt, és én sem szándékozom feladni a teljes befejezésig.” Nem is sejtette, milyen közel áll a sikerhez. Alig egy hét múlva, 1875. június 2-án, szerdán megint együtt kísérleteztek a padlásszobában Watsonnal. Az ifjú technikus az adószobában volt, és sorra ellenőrizte az elektromágneseket. Ezek egy-egy A “hiba” a készülékben volt. Az érintkező csúcsa a fehér nyíllal jelzett ponton beragadt, az áramkör tehát nem szakadt meg (1). A megpendített fémnyelv mágneses indukcióval “hullámáramot” küldött a vevőije. Itt az elektromágnes hasonló módon mozgatta meg a fémnyelvet, erre figyelt fel Bell (2) •CW'tí
