Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Gyorsuló ritmusban - Szivarok és szárnyak
gel végrehajtott kísérletek sorozata. Ezt a kérdést kizárólag papiroson egyáltalán nem is lehet dűlőre vinni. Az elmélet és gyakorlat viszont egymással kölcsönhatásban, egymást kiegészítve és helyesbítve, lépésről lépésre föltárja majd előttünk a levegő ellenállásának titokzatos jelenségeit...” Ffurcsa módon a könyv mégsem a siklórepülésnek szerzett híveket, hanem a megszállott motoros sárkányrepülők táborát lelkesítette fel. Itt van egy könyv, elméleti számításokkal, kísérleti adatokkal - ezt kell csak átültetni a gyakorlatba. S aztán egy jó motorral máris szállhat a magasba a gép! A valóság azonban sokkal kiábrándítóbb volt. E.P. Frost, az angol aeronautikai társaság elnöke 1890-ben gőzhajtású, csapkodó madárszámyas óriásgéppel próbált fölemelkedni - perszer eredménytelenül. 1890. október 9-én Clément Ader francia mérnök sem járt jobban. A denevérek szárnyának mintájára szerkesztett motoros óriásgépe csak szánalmasan vergődött egy Párizs közelében tartott repülési próbán. Egyes megfigyelők szerint az Avion III. repült ugyan 50 métert a levegőben, de maga a szerkezet csak újabb ballépés volt a kudarcok között. 1891-ben már Hiram Maxim, az Angliában letelepedett amerikai feltaláló is beállt a sorba, mégpedig komoly üzleti megfontolásból. Miután öldöklő találmánya, a gépfegyver alapos tekintélyt és pénzt szerzett számára, elérkezettnek látta az időt, hogy feltalálja a motoros repülőgépet, mert ezzel azután a levegőből is lehet támadni az ellenséget. Ebben az évben tehát hozzákezdett egy minden eddiginél nagyobb teljesítményű - de kis súlyú - gőzgép szerkesztésének, minthogy a motoros repülés híveit a hajtóerő kérdése foglalkoztatta a legélénkebben. Egyedül Otto Lilienthal követte a saját könyvében leírt tanácsokat. Rádöbbent, | hogy most már ki kell lépnie a földi kísérletek és megfigyelések kényelmes környezetéből. Repülnie kell, ha kockázatos is! Negyvenhárom éves, családos ember volt, amikor 1891-ben házának kertjében ugrótomyot barkácsolt össze. Saját építésű könnyed sik- í lórepülőjével, amelynek középső nyílásában két könyökére támasztotta testét, gyakorló ugrásokat kezdett végezni. Lilienthal repülni tanult. Kitartóan, elszántan, naponta 60-70 ugrással. Ő volt a világon az első (Cayley kocsisát leszámítva), aki levegőnél nehezebb szerkezettel is a levegőben maradt. Ferdinand Ferber francia aviatikus később ezt írta róla: “...amikor 1891-ben Lilienthal maga mögött hagyta a levegőben az első tizenöt métert, attól a naptól fogva beszélhetünk arról, hogy az ember repülni j tud.” Később Berlintől 50 kilométerrel észak- í nyugatra, a rhinowi dombvidéken találta meg Lilienthal az eszményi gyakorlóhelyet, ahol állandó emelőszélben próbálgathatta összehajtható, egyfedeles siklógépével a repülést. Mint két lábon járó szita- ' kötő, úgy jelent meg összecsukott szárnyaival a terepen. Aztán kimerevítette a gépet, szembefordult a széllel, és elrugaszkodott. 1893-ban már háromszáz méter távolságra is sikerült elszállnia. Közben repülési | tapasztalatai alapján újabb géptípusokon í törte a fejét, de már a fűzfavesszőkből és , vászonból készült összecsukható gépe is olyan sikeresnek bizonyult, hogy ebben az évben szabadalmi oltalmat szerzett rá. Ezentúl bárki megvehette Lilienthaltól ezt a kis szerkezetet, és maga gyakorolhatott vele. Ilyen elszánt vállalkozó azonban egy sem akadt! 436
