Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Gyorsuló ritmusban - Szivarok és szárnyak

Hiram Maxim közben, semmit sem tanulva kortársai kísérleteiből, konokul készült - a nagy kudarcra. A nevezetes esemény 1894. július 31-én következett be, amikor a sínekre szerelt 3,5 tonnás mammutgép félelmetes gőzgépei mozgásba hozták a légcsavarokat. Ez csak kötött pályás próba volt, a feltaláló tanulmányozni akarta a keletkező felhajtóerőt. Ehelyett viszont az történt, hogy az 450 méter hosszú sínpáron fúriaként száguldott végig a gép, és a felső vezetősíneket fölszakítva darabokra tört. Maximnak be kellett látnia, hogy csak kidobott pénz, ha tovább kísérletezik.

A magányos repülő emberre viszont egyre többen kezdtek fölfigyelni Németországban. 1894 nyarán Lilienthalnak sikerült téglagyári hulladékokból egy mesterséges dombot összehordatnia Lichterfeldében, így vasárnaponként tömegével jöttek az emberek Berlin minden részéből, hogy lássák az őrült “madárembert”. Lilienthal valódi világszám volt, az egyetlen ember a világon, aki képes volt hosszabb ideig repülni.

1895-ben már kétfedelű siklógéppel végzett sikeres repülési kísérleteket. Ötlete igazán egyszerű volt: ilyen módon kétszeresére növelte gépének szárnyfelületét anélkül, hogy a szerkezet törékenyebbé vált volna. A kétszeres felhajtóerő viszont lehetővé tette, hogy feleakkora sebességű szélben is ugyanolyan könnyedén vitorlázzon, mint korábban. Annyi tapasztalatot gyűjtött, hogy már az is megfogalmazódott benne: testsúlyának áthelyezése nélkül is irányítani tud majd egy gépet, ha csűrőkormányt alkalmaz, amely nemcsak egy függő-Lilienthal a lehető legegyszerűbben növelte kétszeresére korábbi gépének számyfeliiletét: kétfedeles siklórepülőt készített. csaknem vízszintesen visz le a dombtetőről anélkül, hogy nekifutnék” - írta később

leges vezérsíkot fordít el, hanem a két szárnyat is megcsavarja ellenkező irányban.

De mindehhez sok idő és sok energia kellett, ezért boldog volt, ha valódi érdeklődők is fölkeresték. Amikor egyszer megkérdezte tőle valaki, miért nem tartja titokban ragyogó kísérleti eredményeit és siklógépeit, bölcsen válaszolt: “Nem találhatok fel mindent egymagám, s ezért inkább segítőtársakat keresek, hogy minél gyorsabban jussunk előre a repülésben.”

így például járt nála Sámuel P. Langley professzor Amerikából, akinek aerodinamikai kísérletezése nagy visszhangot keltett hazájában. Meglátogatta Nyikolaj J. Zsukovszkij orosz mérnök is, aki szintén behatóan foglalkozott a madarak repülésének kérdésével, és sokat tanult tőle. Később ezt jegyezte föl Lilienthalról: “Hiram Maxim töméntelen pénzt fölemésztő, háromszáz lóerős repülőgépe... messze elmarad ennek az eszes német mérnöknek az igénytelen fűzfavesszős szerkezete mögött... mert amíg az előbbinek nagy felhajtóereje ellenére sincs megbízható kormányszerkezete, addig a Lilienthal-féle gépen a kísérletező rövidebb repülésekkel kezdve mindenekelőtt azt tanulhatja meg, hogyan kell a levegőben helyesen kormányoznia szerkezetét.”

Angliából a harmincéves Percy S. Pilcher látogatta meg, aki saját készítésű