Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Nyitány gőzgépekre - Tájkép vasangyalokkal
Sivító gőz, dübörgő dugattyúk - mindez lenyűgöző hatással volt azokra a vendégekre, akik a barnauli kohóműbe látogattak. A kezdetleges műszaki kivitelezés miatt azonban a Polzunov-gőzgép csupán fél évvel élte túl feltalálóját fajta gőzgépe iránt. Watt tehát azzal a javaslattal tért haza, hogy jól tenné Roebuck, ha ezt a két tőkeerős vállalkozót is bevenné az üzletbe. Watt különben azért sem dolgozott teljes energiával az új gőzgép építésén, mert még mindig erősen foglalkoztatta a gondolat: hátha jobb lenne a dugattyútól is megszabadulni. A vízkerékhez hasonlóan valamiféle forgólapátos gőzgépen tűnődött. Hiszen ezzel a Newcomen-gép szaggatott mozgását is ki lehetne küszöbölni. Terveket készített, kísérletezgetett, így nem csoda, hogy 1768 végén Roebuck elvesztette türelmét, és ezt írta neki: “Ön életének legtermékenyebb szakaszát hagyja közömbösen elsuhanni... Egy napot, egy pillanatot sem szabad elveszíteni. És nem szabad tűrnie, hogy gondolatait eltérítse bármi más tárgy----------------------< vagy még inkább ennek tökéletesítése, hanem csak egy megfelelő méret leggyorsabb és leghatásosabb kivitelezése legyen a cél az ön jelenlegi elképzeléseinek megfelelően.” Wattot persze nem lehetett eltéríteni, de a nyugtalan Roebucknak sikerült annyit elérnie, hogy a feltaláló befejezte a 20-25 cmhengerátmérőjű építését. Ez a kísérleti berendezés már megmutatta, hogy a különálló kondenzátorral valóban kisebb a gőzveszteség, mint egy hagyományos Newcomengépben. Elérkezett hát az ideje, hogy Watt szabadalmat kérjen találmányára. JL naptár 1769-et mutatott. Az angol bá- Ik nyákban ekkor már 120 Newcomengőzgép működött, és volt közöttük olyan monstrum is, amelynek öntöttvas munkahengerében 185 cm átmérőjű dugattyú járt zakatolva föl és alá. John Smeaton mérnök, az Eddystone világítótoronnyal elért sikerén felbuzdulva, ebben az évben alaposan megvizsgálta a Newcomen-gőzgép szerkezeti felépítését. Több szellemes részletmegoldással tette egyenletesebbé a működését, csak éppen nem vette észre, hogy a lényeggel van baj! A világ számára ugyanilyen észrevétlen volt, hogy a korzikai Ajaccio városában felsírt egy csecsemő, akit Bonaparte Napóleonnak hívtak. De még egy londoni polgár is csak arról mesélt volna 1769 végén, hogy ennek az évnek két érdekes eseménye volt: Philip Astley nyugalmazott lovassági hadnagy bűvészeket, bohócokat és más mutatványosokat szerződtetve megalapította a világ első cirkuszát; másrészt nagy megdöbbenést keltett, hogy a Szent György temetőben különös módon helyezték örök nyugalomra Honoretta Pratt asszony holttestét: nyitott sírban égették el, mert végrendelete szerint ezzel akart példát mutatni 30