Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Nyitány gőzgépekre - Teáskanna a vízen

tás, úgy látszik bevált. John Fitch hajója ugyanis 1788 júliusában könnyedén eljutott Philadelphiából a Delaware-on harminc ki­lométerrel följebb fekvő kis Burlingtonba, október 12-én pedig már harminc utast szállított fedélzetén ugyanezen az útvona­lon csaknem tíz kilométeres óránkénti se­bességgel. Noha Fitch erre a hajóra is sza­badalmi védettséget kapott, rendszeres gőz­hajójáratot még mindig nem tudott indítani, és hamarosan csődbe is jutott. Ev bben az évben már az angolok is feléb­redtek. Watt nem sok hajlandóságot mutatott, hogy gőzgépét a közlekedés szol­gálatába állítsa, így helyette az angol gőz­hajózás úttörője William Symington mér­nök lett, aki ekkoriban gőzkocsival is kísér­letezett. A dolog úgy kezdődött, hogy egy nyugállományba vonult kereskedő, bizo­nyos Patrick Miller a zord Skóciában Edinburgh-tól száz kilométerrel délnyugat­ra, Dumfriesben lakott, és hatalmas birto­kainak gazdálkodását irányítva, egyebek közt az volt a mániája, hogy két- meg há­­romtörzsü kis hajókat, katamaránokai és trimaránokai tervezett. Víz is volt a közel­ben, a dermesztő Dalswinton-tó, itt próbál­ták ki először ezeket a furcsa járműveket, amelyeknek csak egy bajuk volt: a rájuk szerelt lapátkerekeket kézzel kellett forgat­ni. John Taylor, a Miller fiúk házitanítója rendszeresen részt vett ezekben a kísérle­tekben, és egyszer eszébe jutott, hogy in­kább gőzgépet kellene alkalmazni a hajó­kon. Ismerte Symingtont, így hát ajánlatára Patrick Miller megbízta a mérnököt, hogy tervezzen gőzgépet egy katamarán hajtásá­ra. Symington remekül teljesítette a felada­tot. Természetesen jól ismerte Watt gőzgé­peit, de azt is tudta - ettől fél Watt is -, hogy a hullámzó vízen egy himbás gőzgép kön­nyen fölmondja a szolgálatot, nem is be­szélve a gőzgépmonstrum magasan fekvő súlypontjáról, amitől könnyen fölborulhat az egész hajó. Symington ezért olyan kettős hengeres gőzgépet tervezett, amelynek du­­gattyúrúdjairól forgó kerekek és láncáttéte­lek vitték át a forgatónyomatékot a két ha­jótörzs között egymás mögött elhelyezett két lapátkerékre. Maga a gőzgép lényegé­ben Newcomen-rendszerű, légnyomásos tüzes gép volt, de a két, 10 cm átmérőjű henger fölváltva dolgozott, tehát a forgás egyenletessé vált. *41 JT1/ ég O • október 14. így vált neveze- H ií 0)0)tes dátummá, mert az első brit gőzhajó ekkor zakatolt végig 8 km/ó se­bességgel a skóciai Dalswinton-tavon. A fe­délzeten nemcsak Miller, Taylor és Symington állt lelkesen, hanem a skótok legnagyobb nemzeti költője, az akkor hu­szonkilenc éves Robert Bums is. Nem tud­juk, mit érzett, de a házitanító, John Taylor később így írt az útról - megbocsátható tá­jékozatlansággal: olyan csodálatos kí­sérlet volt, minőt még soh'sem hajtott vég­re senki semmikor, sem a művészetben, sem a tudományban. A jármű a kishengerek (négy hüvelyk átmérő) ellenére átlagosan 5 A másik amerikai feltalálónak, a "bolond Rumsey"-nak vízsugár tolta előre gőzhajóját! A tervrajzon látható, hogy amikor a légnyo­másos gőzgép dugattyúja lefelé mozgott, ugyanazon a tengelyen egy ikerdugattyú vi­zet préselt ki az alsó tartályból. Nyilván ez a nagynyomású víz áramlott a hajóból 98

Next

/
Thumbnails
Contents