Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Nyitány gőzgépekre - Teáskanna a vízen
tás, úgy látszik bevált. John Fitch hajója ugyanis 1788 júliusában könnyedén eljutott Philadelphiából a Delaware-on harminc kilométerrel följebb fekvő kis Burlingtonba, október 12-én pedig már harminc utast szállított fedélzetén ugyanezen az útvonalon csaknem tíz kilométeres óránkénti sebességgel. Noha Fitch erre a hajóra is szabadalmi védettséget kapott, rendszeres gőzhajójáratot még mindig nem tudott indítani, és hamarosan csődbe is jutott. Ev bben az évben már az angolok is felébredtek. Watt nem sok hajlandóságot mutatott, hogy gőzgépét a közlekedés szolgálatába állítsa, így helyette az angol gőzhajózás úttörője William Symington mérnök lett, aki ekkoriban gőzkocsival is kísérletezett. A dolog úgy kezdődött, hogy egy nyugállományba vonult kereskedő, bizonyos Patrick Miller a zord Skóciában Edinburgh-tól száz kilométerrel délnyugatra, Dumfriesben lakott, és hatalmas birtokainak gazdálkodását irányítva, egyebek közt az volt a mániája, hogy két- meg háromtörzsü kis hajókat, katamaránokai és trimaránokai tervezett. Víz is volt a közelben, a dermesztő Dalswinton-tó, itt próbálták ki először ezeket a furcsa járműveket, amelyeknek csak egy bajuk volt: a rájuk szerelt lapátkerekeket kézzel kellett forgatni. John Taylor, a Miller fiúk házitanítója rendszeresen részt vett ezekben a kísérletekben, és egyszer eszébe jutott, hogy inkább gőzgépet kellene alkalmazni a hajókon. Ismerte Symingtont, így hát ajánlatára Patrick Miller megbízta a mérnököt, hogy tervezzen gőzgépet egy katamarán hajtására. Symington remekül teljesítette a feladatot. Természetesen jól ismerte Watt gőzgépeit, de azt is tudta - ettől fél Watt is -, hogy a hullámzó vízen egy himbás gőzgép könnyen fölmondja a szolgálatot, nem is beszélve a gőzgépmonstrum magasan fekvő súlypontjáról, amitől könnyen fölborulhat az egész hajó. Symington ezért olyan kettős hengeres gőzgépet tervezett, amelynek dugattyúrúdjairól forgó kerekek és láncáttételek vitték át a forgatónyomatékot a két hajótörzs között egymás mögött elhelyezett két lapátkerékre. Maga a gőzgép lényegében Newcomen-rendszerű, légnyomásos tüzes gép volt, de a két, 10 cm átmérőjű henger fölváltva dolgozott, tehát a forgás egyenletessé vált. *41 JT1/ ég O • október 14. így vált neveze- H ií 0)0)tes dátummá, mert az első brit gőzhajó ekkor zakatolt végig 8 km/ó sebességgel a skóciai Dalswinton-tavon. A fedélzeten nemcsak Miller, Taylor és Symington állt lelkesen, hanem a skótok legnagyobb nemzeti költője, az akkor huszonkilenc éves Robert Bums is. Nem tudjuk, mit érzett, de a házitanító, John Taylor később így írt az útról - megbocsátható tájékozatlansággal: olyan csodálatos kísérlet volt, minőt még soh'sem hajtott végre senki semmikor, sem a művészetben, sem a tudományban. A jármű a kishengerek (négy hüvelyk átmérő) ellenére átlagosan 5 A másik amerikai feltalálónak, a "bolond Rumsey"-nak vízsugár tolta előre gőzhajóját! A tervrajzon látható, hogy amikor a légnyomásos gőzgép dugattyúja lefelé mozgott, ugyanazon a tengelyen egy ikerdugattyú vizet préselt ki az alsó tartályból. Nyilván ez a nagynyomású víz áramlott a hajóból 98
