Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - I. rész. A címertanról
Fegyverzet és címer kapcsolata Előző fejezetünkben a címer kialakulásának társadalmi hátterét és a lovagot igyekeztünk bemutatni. A továbbiakban a gyakorlati folyamatot vesszük szemügyre, és a fegyverzetnek a címerre kiható fejlődését figyeljük meg. Említettük, hogy a fejedelem, a hűbérúr időnként fegyverbe hívta hűbéreseit (vazallusait). Ezek igyekeztek a legjobb fegyverzetükben, rangjuknak megfelelően megjelenni. A fegyverek javulásával, fejlődésével lépést tartva, újabb és újabb védő- és támadó fegyverek jelentek meg a színen. Így látjuk, hogy a XIE század végén új sisakforma jelenik meg, amely teljesen zárt, és az arcot is elfedi. Amennyire praktikus volt ez a viselet, annyira hátrányos is, ugyanis azt, ami a személy kilétére utalhatott volna - t.i. az arcot — eltakarta. Ha több sisakos lovag harcra készen összejött, lehetetlen volt kinek-kinek a kilétét megállapítani. Hogy egy komikus hasonlatot megkozkáztassak: olyan lehetett, mint valami álarcosbál. Testükön ugyancsak teljesen hasonló, kis vaskarikákból font színtelen, ületőleg vasszínű páncélinget viseltek. A pajzs formája a hosszúkás normannpajzs is megegyezett. A hosszúkás címerpajzs a normann pajzsformából alakult ki, ellentétben a turáni, vagy angolszász-germán és római kerek pajzsokkal. Ez a forma hasonlít a gyerekek által készített, szélben lebegő papírsárkányhoz. A papírsárkány angol neve ,,kite” és innen a normann pajzs angol elnevezése; ,kite-shaped-shields”, azaz sárkányszerűen képzett pajzs. Mint az előzőkben már elmondottuk, a fejedelmek elrendelték ugyan a megkülönböztető színek viselését, de több volt a lovag, mint a rendelkezésre álló szín. Egyszerű megoldást kellett tehát találni. Az átmeneti megoldást az jelentette, hogy sisakjukat, majd pajzsukat különböző színekkel kenték be, vagy színes szövetdarabbal bevonták. Ez a megkülönböztető jelzés lassan-lassan egyre kevésbé bizonyult elégségesnek, és ezért kénytelenek voltak új jelzéseket, messziről jól látható figurákat viselni a fegyverzet legnagyobb felületet jelentő pajzsukon. Később ezekkel a jelekkel látták el pajzsukon kívül sisakjukat, páncélzatukat, sőt lovaikat is ezekbe a színekben „öltöztették”. Ezeket a jeleket kezdetben csak Jelzéseknek” nevezték, mivel ez az egész fegyverzetet beborította, és magaba foglalta, az illető harcos fegyverzetének (,.Waffen”-jének) is megkülönböztető jellemzőjévé vált. A szó értelme kibővült. A német Wappen szó (címer) jelentése ugyanaz mint a Waffen = fegyver. A heraldikában, majd minden nyelven a szimbólumokat jelző középkori védőfegyvereket nevezzük így. Latinul; insignia armorum, (fegyverek jelzése), franciául; armoires-armes, angolul: arms és olaszul: arma. Mint ahogy a ,,Mit értünk heraldika fogalma alatt” című fejezetünkben már előzőleg jeleztük, mi magyarok a külföldtől eltérően a francia „cimiere” szóból képeztük „címer” szavunkat, (cimier = oromdísz.) * * * A pajzs nagy felülete különösen alkalmas volt a messziről látható jelzés elhelyezésére, de ezen túlmenően minden népnél a pajzs különleges jelentőségű helyet foglalt el már a régi időkben is. A germán iíjúból akkor lett harcos, ha megkapta a pajzsát. Nálunk és sok helyen a pajzsra emelés volt a vezér megválasztásának a szimóluma, és még sok más szokás kapcsolódott a pajzshoz. A pajzs tehát kiemelkedő szerepet kapott, a személy jelképévé vált, és ha egy család utolsó tagja elhúnyt, pajzsát vele temették el, és sírkövére fordított formában, fejtetőre állítva vésték fel. 63
