Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - I. rész. A címertanról
a megelőző 3-400 év távlatára vetíteni. Nem lehet egy kiragadott figurát egy egész korszak jellemzőjeként beállítani, fiz éppen olyan, mintha az első világháború magyar katonájának jellemzésére a vele egy hadseregben szolgáló Svejket, a mindent szabotáló tiszti szolgát mutatnánk be. (Jaroszlav Hasek hasonló című könyvének főszereplője). Nem lehet tehát általánosítani, hanem kényesen el kell választanunk egymástól a helyi szokásokat, tekintettel kell lennünk egy-egy nép karakterére is. Újabban a magyarság szerepét a lovagkorral a lovagi eszmével kapcsolatban kétségbevonjak. Tény, hogy Magyarországon a lovagi mozgalom nem alakult ki nyugati mintára azon egyszerű oknál fogva, hogy nálunk nyugati mintájú hűbériség sem létezett. A lovagi eszmevilág viszont igen közel állt a magyar lelkiséghez. Nincsen igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy Magyarországon a lovagi kultúra csak külsőség volt, és nem vettük át az ideálokat, nem volt lovagi költészetünk, és az „imádott nő” szolgálata a nyugati udvari világnak megfelelő formájában elképzelhetetlen. (Minne, Minneságerek!) Ismételten utalnom kell arra. hogy a korabeli magyar társadalom szerkezete merőben más volt, sőt egészségesebb mint a nyugati udvari ingyenélők, kényszerből talpnyaló hűbéresek társadalma, ahol az „imádott nő” becsületének jelképe a „szeméremőv” volt. Csak jegyzetként említem meg, hogy „Heilige”, „holy”, „saneta Maria” helyett mi „Szűz Máriáról” beszélünk, és egy nyelvben sem található szószerint lordítva „hitves” vagy „feleség” megjelölés. A női erény tiszteletét és védelmét nem csak törvényeink tükrözik, hanem szavainkban kifejezett gyengédség is, amit elődeink a „gyengébb nem”- mel kapcsolatban használtak. Mennyire más kiváló történészünknek Dr. Siklóssy Lászlónak tárgyilagos okfejtése (1927), amit helyénvalónak találok szószerint idézni: ,A lovagvilág súlyos problémát tárt Magyarország elé. 1096-ban nyílt ugyanis alkalma a magyarnak, hogy necsak egyes parádés példányokban, hanem egész tömegekben lássa meg az európai lovagot. A lovagsag legnagyobb erőfeszítésének, a keresztes hadaknak első csapata ekkor érte el az ország határát. Ez a bemutatkozás nem volt kedvező, mert ez a csapat nem a lovagok válogatottadból, hanem leginkább szedett-vedett kalandra éhes népből került össze. Kálmán kénytelen volt szétverni e garázda népséget, viszont egy félév múlva szívesen fogadta Bouillon Gottfriednek szabályszerű lovaghadát. ” A magyarságnak tehát minden oka meg volt arra, hogy gyanakodva fogadja az idegeneket, mert a diszes páncél inogott nem mindig valódi lovag rejtőzött. A következő évszázad nagy változásokat idézett elő. Külföldről jött királynéink kíséretében sok lovag jött, és telepedett meg Hazánkban, de nem csak ők hozták magukkal új szokásaikat, hanem a külföldi egyetemen tanult diákság is. A soraikból kikerült „krónikásaink nem az ősi kort tárják elénk, hanem saját lovagi korukat.” „Árpádkori krónikáink mentalitása II. Endre korának felel meg, amikorra a magyar lovagkor első virágzását tehetjük. A király udvara tele van lovagokkal. A király átérzi a lovag legjobb kötelességét: a Szentföld visszahóditását, amelyre már atyja is vállalkozott. 121 7-ben meg is indul oda természetesen csupa címeres, pajzsos vitézzel, akikkel hadi sikert természetesen nem tud elérni. Az utat mégis megjárja lovagiasan, hibátlanul. Az ö idejében lehetett magyar Joldon az első nyugati értelemben vett lovagi torna, amelynek együk lényeges formakelléke a címeres pajzsoknak előzetes kiállítása volt.” Valóban e korban jelennek meg első címereink. A lovagkor íróinak véleményét J. Hiuzinga professzor, a középkor nagy szakértője így foglalja össze: egyetértenek abban, hogy „a lovagi bátorság és erény dicséretreméltó, nemes 44
