Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)

Első könyv - I. rész. A címertanról

vállalkozások, hódítások, hősi fegyvertettek” kísérik útjukat és,,eszményük átragyogja az egész történelmet” . Froissard szerint ,,azért írnak történelmet, hogy megörökítsék a dicsőséget és a becsületet".

„A lovagság a világi élet felmagasztositott formája”, ,,a katonai és arisztokratikus világszemlélet megtestesülése” írják másutt.

Tagadhatatlan, hogy a lovagi tornák szelleme nem maradt elkülönült jelenség, hanem elterjedt, és kifejezésre jutott az élet sok megnyilvánulásában, sőt elérte a harctereket is. Ha az ellenfél kiejtette kardját kezéből, megvárták míg felvette. A védtelen embert nem öltek meg.

A„lovagias”meghatározás elkorcsosult holmi párbajozgatásokkai kapcsolatban, de eredetileg mély értelme volt. Kiindulási pontja a középkor primitív, de mély hitvilága. Kifejezési módja a bátorság, adott helyzetben megfelelő önfegyelem, a törvények megtartása, más szóval: az emberi élet magasabb tartalma és formája.

Így láttuk mi európaiak a lovagvilágot, addig amíg a nyers erőszak, a tömegízlés hőse a filmgengszter, a védtelen lakosság ellen intézett bombatámadások, a háborús tömeggyilkosság borzalmai ki nem józanítottak.

,,Sehol máshol Európában nem maradt olyan mély nyoma a lovagiassagnak mint Magyarországon” állapította meg Keyserling a balti-német történész-filozófus ,,Das Spektrum Furopas” című könyvében (1928)!

De hogyan látja a lovagvilágot a nacionalizmussal, romatikával és lovagias felfogással nem terhelt amerikai történész?

Padányi fordításában és nyomán idézem Sydney Painter véleményét a lovagról:

....több ennivalója és ruhája volt, mint a parasztnak, de a minőség ugyanaz volt...”, az úgynevezett toronyszerű vár „két helyiségből állt, a csarnokból és a kamrából...” „a csarnok, amelyet szolgák, fegyveresek, prostituáltak (?) vendégek és a lovag családja töltöttek meg, vad összevisszaság színhelye volt általában.”,,A lovag fő hivatasa es kedvenc szórakozása a harc volt. Ha báró volt, harcolt, hogy foglalkoztassa vazallusait, és elszedje a szomszédjától amit lehet..., ... a vazallus a zsákmányból részesedést kapott..„mindig megvolt az esély más lovagok foglyul ejtésére, és váltságdíj kikényszerítésére..., a lovagot páncélja tökéletesen megvédte mindenféle nem-lovag fegyvertől..., a harc élvezetes sport voltosaiig veszélyesebb mint a football...,,, és igy tovább folytathatnám még a hivatkozott amerikai történész negatív és kijózanitó megállapításait.

A valóság valahol a középúton lehet. Úgy érzem, Huizinga professzor megállapítása fejezi ki legjobban az igazságot: „A lovagság nem lehetett volna évszázadokon át élet ideál, ha nem lettek volna magasrendű társadalmi értékei.”

Amennyire hibás a túlzott romantikus beállítás, éppúgy nem fedi a valóságot, hibás történelmi szemléletre, meg nem értésre vall a felhőkarcolók magasságából letekintem a XIIIXiV. századi állapotokra, melynek szellemisége az egész világot eláraszó európai kultúra és civilizáció kiinduló pontja.

A címer nekünk, akiket érdekel a heraldika, a nagy történelmi események hátterében meghúzódó ember, család, nemzetség szerepébe enged bepillantást. Segítséget nyújt az íratlan emberi és családi kapcsolatok felderítéséhez, artisztikus kifejezésmódja, értékes díszítő eleme kultúránknak.

Van Loon, az abszolút realista modern történész így fejezi be a lovagkorról írt fejezetét: „Úgy rémlik, hogy a régi lovagi ideál korunkban újra életre kel, főleg az ifjúság szivében. Ha ez tényleg így lenne, akkor egy ragyogó korszaknak nézhetnénk elébe.” Ezeket a sorokat van Loon 1923-ban New-Yorkban írta. Sajnos közbejött egy második világégés. A lovagi világból, de az annál sokkal lényegesebb lovagiasságból csak a heraldika maradt fenn.

45