Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - I. rész. A címertanról
A címerhasználat kezdetét és általános elterjedésének okait kutatva kényszerítve érzem magam, hogy a lovaggal és a lovagkorral bővebben foglalkozzam. A lovag alakja, fogalma és a kor, amiben élt,az idő és a változó szemléletmód következtében annyira elrajzolódott úgy pozitív, mint negatív irányban, hogy alig lehet ráismerni. Távol áll tőlem, hogy a lovag és a lovagvilag szemléletét a valóságnál jobb színben tüntessem fel. Igyekezetem arra irányul, hogy tárgyunkat mintegy nagyító alá téve, a maga valóságában mutassam be, és az olvasóra bízzam véleménye kialakítását. Címerekről írva nem lehet feladatom a történelem szemléleti ellentétek feloldása, és ezért csak vélemények, az események hátterében meghúzódó okok felsorolására szorítkozom. Bevallom, szándékomban áll az is, hogy az olvasóval átlépjem hazánk határait, és bemutassam a tőlünk eltérő szemléleteket is. így látják mások. Úgy gondolom, hogy ez azért hasznos, mert a magyar heraldikai szemlélet éppen a történelmünkből fakadó különbségek folytán merőben más mint a „nyugati”, amely végeredményben a heraldika szülőföldje. Megerősít ebben az igyekezetemben Glatz Ferenc kitűnő megállapítása is, a történész feladatáról szólva: (História 1983. II. szám.) a történész egy ránkmaradt írásos, tárgyi i agy szóbeli emléket a hajdani mindennapok életegészébe képes beilleszteni,és ezen részletek pontos rekonstrukciója alapján megmutathatja az egyéni törekvéseket, napi történéseket, a történelem mélyén munkáló erőket”. A heraldikusra ugyanez vonatkozik. A lovag és a lovagrend a középkor végén kialakuló Nyugat-Európa jellemző terméke. Szelleme magán viseli kora miszticizmusra hajlamos lelkűidét, vallási és emberi ideáljait. Ha inai szemmel nézve nem is tudta a gyakorlatban céljait mindig megvalósítani, annak a korabeli körülmények és halandó-emberi mivolta volt az oka. A középkor életkörülményeinek jellemzésére elégséges a kor borzalmakkal teli. határtalan ónkényes igazságszolgáltatására utalnunk. A kínzókamrákban kikényszerített vallomások alapján való ítélkezésre, kerékbetörés, máglyahalál és egyéb kegyetlenkedések végtelen sorára, durvaságára. Meg kell jegyeznem, hogy ugyan ebben az időben, a XV. sz. előtt a magyar igazságszolgáltatás - összehasonlítva a tényeket és eszközöket— meg sem közelíti a nyugati országokban szokásos kegyetlen gyakorlatot! A középkori ember lelkivilágának megértéséhez tekintetbe kell vennünk, hogy életkora 30 - 35 év körül volt, és mozgalmakkal, indulatokkal teli élete e szűk időkeretben zajlott le. (Hasonló meglátásának adott kifejezése Zolnay László 1983. VIII. havában megtartott TV - interjújában.) A háborúkban szembenálló felek külön-külön imádkoztak a győzelemért. Ki tudná eldönteni, melyik imádság szólt az igazságos ügyért? Valahogy így vagyunk a lovagkorral is. Úgy gondolom, hogy az igaz lovag kész volt meghalni az ideáljaiért. A XIX. század romatikus irodalma felmagasztosult, virágok között szép költeményeket rebegő eszményi hőst csinált a lovagból, és az ifjúsági regények idealizált alakjává tette. Előljárlak ebben az angolok, de még nagyobb mértékben a német romantikusok. A lovagvilág termelte ki a francia trubadúr költészetet, a német Minnesángereket, a lovagi énekmondókat, a lantosokat. Ezek a középkor idodalmának alapvető részesei. Megalkották a hűséget, becsületet, bátorságot megtestesítő férfiideált, az asszonyok és elesettek védelmezőjét, Arthur királyt, Cid és Bayard lovagot és a többi eszményesített hőst. „Minne” a magasabbrendű, tartózkodó, sex nélküli szerelem, a költői álom. Mindez a sötét középkornak nevezett időszakban. A lovagkor az élő heraldika kora a középkor végéig 1429-ig terjedő időszak volt. Anakronizmus és megtévesztés Cervantes 1605-ben írt szatirikus művének hősét Don Quijote-ot 43
