Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)

Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…

akarunk tekinteni, akkor az egyetlen támasz - tárgyi bizonyítékok hiányában - a fennmaradt képanyag. Lz a régi képanyag az alapja a XII. sz.-ot megelőző időt illetően rövidre fogott ismertetésemnek, bár a zászló anyagára, felfüggesztésére és egyéb részletkérdésekre nem nyújt felvilágosítást.

Magáról a zászlóról. Elnevezése magyarul zászló, zászlócska, szabadon lengő, nagyobb formája a lobogó. A zászlónak keretben vagy kifeszített merev formában való megjelenését a „standart”-ot felségjelnek fordítják, de ez a meghatározás nem korlátozódik csak a zászlóra. Magyarul inkább jelzővel fejezzük ki a zászló rendeltetését, mint pl. hadi lobogó, templomi zászló. Heraldikai könyveink az idegen elnevezéseket használják.

Megkísérelem a zászló fejlődésének folyamatát, és az anyagát sematikusan felvázolni:

Tekintsük meg a Zászlók. I. táblát.

Kiindulási pontunk, hogy a zászló valamilyen formában felfüggesztett fém, bőr vagy szövet darab...Amire. felfüggesztették,^ a zászlótartó; zászlónyéi a zászlórúd'/rtletőteg'e szerepet betöltő eszköz vagy fegyverzet.

Heraldikai ábrázolás szempontjából nézve a fejlődést, a zászlórúd lehet:

,,A" lándzsa, hegyes fém végű szúró-támadó fegyver, melyet úgy a gyalog mint a lovasnépek használtak.

,,B" kopja, a lándzsának gyakorlatilag csak a lovasok által használt, nehezebb jobban kiképzett, kiegyensúlyozott formája.

„C” dzsida, könnyebb és hosszabb változata a kopjának.

,,D”pika, könnyű, de igen hosszú könnyűlovassági támadó fegyver, rendszerint kis zászlócskával ellátva, melyet harc esetén levettek. A pikát a kengyelvason lévő tartóba szúrták, és a karra akasztható bőrszíj segítségével rögzítették úgy, hogy nem kellett állandóan kézben tartani. Magyarországon Ulászló korában honosodott meg.

Természetesen lehet a zászlórúd egy egészen egyszerű farúd is, de címerképeken vagy a címer díszeként leggyakrabban a fentebb felsorolt „fegyver”-fajtákra függesztve ábrázolják a zászlót.

Épületek, hajók jelzése esetén lobogóról beszélünk. A zászlót kézben tartjuk vagy kitűzzük. Aszerint azonban, hogy gyalog vagy lóháton visszük, bár nem az elnevezésben, de a gyakorlatban, különbség van.

A vexiilium mintájára kialakult zászlófajták súlypontja a zászlórúd felső végére esett. A cél az volt, hogy a zászlójel felmutatható, messziről látható legyen. A nagysúlyú, hímzésektől roskadozó zászlókat a vállra erősített bőrkengyel segítségével vitték. Az igen nagysúlyú templomi zászlókat egy személy nem bírta el, és ezért támasztó rudak segítségével többen tartották a menetben, felvonuláson.

Ilyen nehéz végződésű, imbolygó, rosszul kiegyensúlyozott zászló csak „gyalog népek” által volt használható. A lovasembernek könnyebb, jobban kezelhető jelzésre volt szüksége.

A lovasembernek cél- és szükségszerűségből olyan zászló kellett, amely felmutatva, messziről látható jelzésre volt alkalmas, mert lovasroham alkalmával a lovak és fegyverek által okozott zajban hangjelzés aligha volt hallható.

A lovaszászló megjelenési formáit boncolgatva felségjel, jeladás és ehhez hasonló céllal a lkalaaggtf^á szipkát vizsgáljuk, és nem a díszként szolgáló zászlócskákat, mint pl. bpika végére zászló, amelyet harc esetén le is vettek. Ennek értelmében meg is határoz-A lovaszászló könnyű, egy kézben tartva kiegyensúlyozott és olyan, amely a vágta szelében nem kuszálódik össze, látható marad. Ezeket a követelményeket többféleképpen lehet elérni. Vagy fémből kellett a zászló lapját készíteni, vagy ha kelméből vagy bőrből készült, valamilyen formábamannale kifeszítéséir, merevítésére volt szükség. *

271