Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…
Megvallom, hogy én a régészek oldalán állok, mert arm a földből előkerül az ásatások alkalmával, az pozitív adat. Viszont, éppen a legutóbbi időkben döbbentünk rá. hogy a régi feljegyzések, krónikák adatai sem mellőzhetők. Veszem a bátorságot és üjból eltérek a tárgytól, hogy az olvasónak egy kirívó példával szolgáljak. Dr. Chertier Bemard a Champagne-Ardennei-i terület régészeti intézetének igazgatója kijelentette, hogy a catalaunumi síkon lezajlott ,.népek csatájára” (Chalon mellett Kr. u. 451-ben) nem találtak és nmcsen semmiféle régészeti bizonyíték. Szerinte Attila és a római Aetius harca a nép fantáziájában nőtte ki magát óriási véres ütközetté. !!! A catalaunumi csatáról valóban nem maradt fenn szemtanú leírása, és a történteket csak későbbi krónikások és történetírók adataiból állították össze. Attila hun és szövetségeseiből álló seregét 600 000 emberre becsülik - abban az időben óriási hadsereg -,és 160 000 halottról tesznek említést. A catalaunumi csata. LaiduLauxtjelönuu. Európa-történetében, és kihatott annak-további fejlődésére. Ez a történelemtudomány egységes állásfoglalása, és így is tanultuk. Azért, mert eddig nem találták meg a pontos helyet, kijelenthetjük, hogy a csata nem történt meg? Úgy gondolom, hogy Dr. Chertier egyedül áll véleményével. Ehhez hasonló számtalan példát tudnék még felsorolni. Mindenesetre ez a példa elég szembeszökő, és arra mutat, hogy mérlegelnünk kell azt a szerény anyagot,arm a távolmúltból fennmaradt. Magam is megemlítek hiedelmeket és feltevéseket, amelyeket, ha egy szigorúan vett tudományos könyvet írnék, mellőzni kellene. De éppen azért említem meg, hogy az olvasó részére felszámoljam az elterjedt meséket. Hasonló lehet a helyzet a magyar királyok címerével kapcsolatban, melyről egyes külföldi kútforrások az írták, hogy fehér lovat ábrázoltak. Cornides Dániel már a XVIII. század közepén megállapítja, hogy „merő kitalálás, mese'. Minden hiedelem mögött meghúzódik valami ok, és feltételezem, hogy ez esetben is valamelyik nemzetségfő jelzését nézték a király címerének. Nagy vonalakban felvázoltuk, hogy hogyan lett egyszerű totemből, idolból jelkép. A következő lépés annak vizsgálata, hogy miként kerültek ezek a túlnyomóan állatképek az európai címerekbe. A címer kialakulásának időszaka a X. sz.-tól a XII. sz. közepéig tartó, pontosan nem meghatározható háromszáz év. Ebben az időszakban még nem beszélhetünk címerként meghatározott jelzésekről, de a motívumok felbukkannak és kialakulnak. Emlékezetünkbe idézzük a címer lényeges feltételeit, miszerint a címer: valamely egyénnek... meghatározott szabályok szerint alkotott jelvénye, színnel legyen jelölve, meghatározott formájú pajzsba legyen foglalva, és örökölhető legyen. A címer jellemzője a szín, mert címerkép nélkül is lehet címer, de szín nélkül nem. Ha ezt mint lényeget szem előtt tartjuk, akkor tudatossá válik, hogy mikor beszélhetünk címerekről és mikor csupán jelzésekről, mert a következőkben ezen lesz a hangsúly. Tekintsük át röviden, mi volt a helyzet Európában ezekben és az ezt megelőző évszázadokban. A legősibb kortól kezdve, minden európai népnek voltak idoljaik.totemjeleik.Állíthatjuk , h^Ktí^terrvállatba vetett babonás hit általános emberi megnyilvánulás, a fejlődés veleiárói^pjjj^n, távpHevő, elszigetelt kultúrákban éppen úgy jelen volt, mint Európában vagy A jelelcjelzések használata is a történelem előtti korba nyúlik vissza. Európa területén például a szarv használata, mint fej vagy sisakdísz,a keltáknál és germánoknál egyaránt szokásban volt. Róma eredetét a farkas-anyára vezette vissza, és a sas volt a büszke római légiók -jele-. Róma eredetmondája egyéként ngerr kényes-tárgykör. (Legalább is az olaszoknak.) 263
