Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…
időpontot megelőzően is használtak jelképeket más és más formában. A jelképek eredetét kutatva a nyomok a totemhez vezetnek vissza. Totemnak nevezzük a természeti népek által ősnek elképzelt, és ezért különös tiszteletben tartott állatot vagy növényt,és annak akár élethű, akár szimbolikus ábrázolását. Ismert, hogy a legrégibb időktől fogva uralkodók, nemzetségek vezetői, sőt egész néptörzsek vallásuk istenétől vagy az azt szimbolizáló állattól származtatják magukat. Az ősmagyar hitregékben is nyomát találjuk ennek. Kandra Kabos szerint: „meséink egyes állatokat szerepeltetnek mint nemzetségük királyát, vagyis a hitregék szellemében szólva mint fajuk kisistenét, állattundérét". Ennek eredete talán ott kereshető az igen távoli őskorban. A kezdetleges viszonyok között élő népek ,,nem ismerték a fogamzás és a szülés közötti összefüggést. Úgy gondolták, hogy a nőknek bizonyos életkorban rendszeresen gyermeke kell hogy szülessen” (László Gyula). Ilyen kezdetleges felfogás csak primitív életformában lehetséges, _ ahol a nő több férfivel él együtt, és. a céltudatos nagyállaitenyésztést még nem ismerik. Ennek a kezdetleges társadalmi berendezésnek nyomai az észak-keleti népeknél, szlávoknál az első ezredév kezdetén még fellelhetők voltak, és éppen a magasabb kultúrájú lovasnomádok, nagyállat-tenyésztéssel foglalkozók hatására változott meg. A nagyállattenyésztéshez ugyanis szükséges a biológiai folyamat ismerete. A történelem előtti őskorban végzett kutatások az anyajogű közösségre mutatnak, amelyben az anya a családfő. A szaporodás megváltoztatta az életkörülményeket. A munka, állattenyésztés, harc és védelem jobb szervezettséget tett szükségessé. Az erősebb, a férfi, az apa lépett az előtérbe. Az így kialakult új szervezetben bár már a férfi a család-, nagycsalád-, nemzetségfő, de az „Ősanya” és az azt megtermékenyítő mitikus erőbe vetett hit fennmaradt. Ezeknek az őskori hiedelmeknek maradványait sok régi eredetmonda őrzi. „Ilyen ősi teremtő istenanyában hittek a szkíták is, és e hitük eljutott a honfoglaló magyarságig”. Az Árpád-ház eredetmondája is ilyen jellegű. Álmos sem apjától fogantatik, hanem Emesének álmában a törzs őse,a „turul” jelenik meg. Az Árpád-ház, mint fejedelmi és uralkodó család feltehetően a Napban látta megtestesülni a legfőbb hatalmat és urat éppen ügy, mint a többi keleti uralkodó család. A nap szimbóluma a magasban, a nap közelében lebegő sas, és ennek az előhazában, a nagy déli síkságokon élő változata a sasok családjához tartozó turul madár. (Toghrul törökül „héja”). Az Árpád-ház Attilától való hun származása hosszú ideig vita tárgya volt. Györffy György szerint: „századunk elején azonban olyan újabb szempontok merültek fel, amelyek a hun hagyomány felelevenítéséhez vezettek.” Dümmerth Dezső újabb kutatásai alapján összeállított családfán kimutatni igyekszik, hogy az eddig csak krónikásaink elképzelésének vélt Árpád-ház - Attila kapcsolat történelmi tény. Attila jelképe a hagyomány szerint szintén sas volt, és így szerepel az európai köztudatban. H. Schreiber német író közelmúltban megjelent „Die Hunnen”, a hunokról szóló könyvében bemulal egy csatajelenetet az alabbi szöveggel: „Kel sereg csatája középkori elképzelés szerint (FametszetAz egyik sereg feltételezhetően Attiláé, hiszen a könyv Attiláról és a hunokról szól, és a zászlón Attila jelképe, a sas látható. A szerző nem nevezi - megj^gjjtejkdetét. A fametszet bizonnyal a Képes Krónika nyomán vagy annak felhasználásé mert. a zászlón látható sasábrázolás megfelel a Krónika Attila képén látható * zász^Ríiflpással.- Az egyik pajzson a Árpádok sávos címere látszik, és az egész kép a Krónika stílusára utal. Jellemző, hogy a kép magyar eredetét nem közli a német szerző, és hogy a hunokról szólva Attila jelképét mutatja be. László Gyula ,,Hunor és Magyar nyomában” című könyvében (1967) áz általa rekonstruált és címerformában közdf magyar nemzetségek címereivel kapcsolatban a következőket-* 260
