Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)

Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…

ha a praeheraldika csábító és színes világába megkockáztatjuk a bepillantást. Annál is inkább, mert minket, magyarokat nemzetté-válásunk idejébe vezet vissza. Ha azonban a praeheraldika őserdejébe kívánunk behatolni, ajánlatos magunkat felfegyverezni, és elveink, meghatározásaink páncélját magunkra ölteni.

Foglaljuk előbb össze, mit is értünk mi, heraldikusok a címer fogalma alatt: ,A címer meghatározott címertani szabályok szerint szerkesztett olyan jelvény, amelynek viselésére valamely személy vagy család arra illetékes főhatóságtól (uralkodó, fejedelem, comes palatínus, stb.) származó adomány, vagy hosszas gyakorlat révén jogot nyert." (Corpus juris Hungaricum). A címerviselés nem a nemesség kizárólagos joga, s a címeradomány magában véve senkit sem emel nemesi rangra. Magyar közjogi felfogás szerint a címer nem velejárója, csak dísze a nemességnek.

Egy legújabbkori, nyugati meghatározás: ,,A címer színes, meg nem változtatható képjele valamely családnak, esetleg egyénnek, megfelelő szabályok szerint, középkori fegyverekkel ábrázolva mint pajzs, sisak, sisakdísz" (Hildebrandt -,,Herold” 1081.)

Az örökölhetőség tekintetében éppen nálunk, magyaroknál találunk nyomokat, míg külföldön - sok esetben - ez az adományozás külön kitétele.

Tekintsük át az anyagot az előbbiekben közöltek szem előtt tartásával. A nyomok a keresztes hadjáratokhoz és ezek útvonalán Bizáncba (= Byzanz) vezetnek. A keresztesek sok esetben a Balkánon, a bizánci birodalom európai és kisázsiai birtokain keresztül jutottak el a Szentföldre. Ezeken a területeken az európainak mondható bizánci kultúra keveredik toruk, perzsa, örmény és a Kaukázusból eredő hatásokkal. Mindezek, a magyarokat és normánnokat kivéve, a nyugat-európai lovagok számára teljesen idegenül hatottak. Tény, hogy ezekből a kultúrákból, így még az ellenséges arab kultúrából is, igen sokat vettek át a keresztesek. Rajtuk keresztül egész Európa. Amint arra már utaltam, fegyverzet tekintetében is érezhető volt e hatás.

Tudjuk, hogy Balduin jeruzsálemi király (1101-1118) bizánci szertartással koronáztatta meg magát. E szertartás alkalmával egy lovag vitte előtte pajzsát. Ezen arany alapon fekete sast ábrázoltak. Ebből következtetve, Bizáncban már a Kr. u. 1100 év előtt ismerték a címerjellegű pajzsot. A Kr.u. X.-XI. sz. szórványleleteit vizsgálva kétségtelen a címerszeűségek és zászlók megjelenése. Egy Kr. u. XI. sz.-beli regényes leírásban szó esik aranyszélű ezüstpajzsról, melynek közepén aranyoroszlán volt látható. A mese mese marad, de írója valahonnét csak vette elképzelését.

Niketas Akominatos bizánci történetíró megemlít egy Kr. u. 1137-ben lezajlott párharcot egy macedón és örmény között, ahol az utóbbi pajzsán keresztet hord.

A korabeli kéziratok képfestői is valami kézzelfogható példa alapján kellett, hogy ábrázolják a szentek képeivel ellátott pajzsokat. Bizáncban a pajzs alakja kisebb-nagyobb köralakú: nyugat-európaias és észak-európai: hosszúkás alakú volt, a pajzsok rendszerint osztva és festve voltak. A kereszt minden formában szerepel. A pajzsképek (akarattal nem írok címerképről): sas, oroszlán, sárkány, halak, madarak, nap, félhold, csillagok és virágok, mint rózsa és liliom. A későbbi európai heraldika díszítőelemei már képviseltetnek. Az ellenfelét legyőzcklo^ képe, valamint a PAX (= béke) felirat viszont csak a császárt illette meg, míg úgyäfflfjwEaobfen szentek és betűk használata már általános.

J®?P»Dzmáh pajzsokon már sűrűn írt arab-betűs szövegeket találunk. Talán a Koránból ^ra§Sííások. E szövegeket a keresztesek nem tudták elolvasni. Utánozni akarván ezeket, megszületett pajzsaikon az ornamentika (damasztozás). Már Bizánc katonai alakulatai egységes jeleket és zászlókat használtak. Egy-egy egység színe is azonos volt. A zászlók nem csak színeikben, hanem a bevágások (rojtok) szerint is különböztek. A császár színe mindig az arannyal átszőtt bíbor.

256