Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)

Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…

Ennek a megállapításnak megkockáztatására ott messze Limában a Csendes-óceán partján döbbentem rá, és most, mikor kezembe akadt Milton Roger ,,Angol szertartás könyv”-e (1972-ben jelent meg!), amelyben a tradicionális és mai napig is használatos angol díszruhák viseletét és azzal kapcsolatos előírásokat ismerteti. Akármilyen anakronizmusnak tűnik azok számára, akiknek nincsenek tradícióik, a Tower-őrség vagy a londoni Lord Major történelmi ruházatán senki sem nevet, ellenkezőleg, a turisták ezrei szájtátva bámulják. (Vajon mi lett a sorsa a magyar testőrség és koronaőrség színpompás egyenruháinak?)

Hasonló érzés fogott el a johannesburgi képzőművészeti múzeumban, ahol Jammes Collinson múlt századbeli festő jSt. Elizabeth of Hungary” magyarországi Szent Erzsébet nagyméretű festményére akadtam. Függetlenül az Árpádok vagy a vallás iránti tisztelettől csak azt éreztem, hogy ott a távoli Afrikában, abban a teremben rajtam kívül van valaki, valami magyar. Nem tartom nevetségesnek elfogódottságomat. Nem kivétel még az az egyszerű miseruha sem, amit vagy félszázaódal ezelőtt keresztapám ajándékozott a benaresi plébánosnak Indiában, akinek nem volt miseruhája, keresztapám utinaplója nyomán megkerestem. A miseruhát mai napig is használják. Igen, ezt is megilletődve néztem, mert Magyarországról jött, és ott készítették.

A legmodernebb ember is túlnyomóan a múltjából él, és minket magyarokat nyelvünkön kívül múltunk köt össze. Nemzeti múltunk és minden,ami magyar vagy magyar vonatkozású.

Ezt fokozottan érzik azok, akik távol élnek a hazától. Ameddig ez az érzés nem csap át sovinizmusba, magyarságunk kiegyensúlyozott, szemlélete építő erejű.

Akinek nincsen magyar múltja, aki nem érez közösséget a magyar történelemmel és a magyar sorssal, az nehezen mondható magyarnak. Magyarnak lenni történelmi és társadalmi adottság. Akik a múltunkon dolgoznak és igyekeznek azt megőrizni, azok a jelen tudatosításán is munkálkodnak.

Valahogyan ezek a gondolatok ötlöttek fel bennem, mert hasonló a helyzet a magyar címertannal is. Egy kis elit tudósgárdától eltekintve nevetségesnek és időszerűtlennek tartották a címerekkel kapcsolatos kutató munkát, félreértés és tájékozatlanság uralkodott a közvéleményben.

Megismétlem tehát, hogy ez indít arra második könyvemben, hogy egynéhány szerény ismertetés keretében az újabban felmerült kérdésekre rávilágítsak. Ellentmondjak a külföldi szakirodalomból kiérezhető, a magyarság szerepét az európai heraldikában lekicsinylő megnyilvánulásoknak. Ugyancsak a század eleji, a korszellemnek megfelelően mellőzött vagy azóta kialakult új címerszemléletről is igyekszem beszámolni.

Időszerű lenne a közvéleményben elhintett egységes előítélet átértékelése. Sok tévhit van forgalomban, itt az ideje, hogy ezeket felszámolhassuk. Minden megalapozott,tárgyilagos cáfolat, minden új elgondolás megfelelően megindokolva csak hozzájárul a helyes szemlélet kialakításához.

Nagy régészünk László Gyula „termékeny bizonytalanságnak”, „hangos töprengésnek” nevezi egy-egy új gondolái felveiését, megnyilvánulását.

Ezek a rövid tanulmányszerű ismertetések nem tartanak igényt tudományos megítélésre, sä^güfcijbezöleg, kiegészítésre, helyesbítésre, további kutatásra szorulnak megfelelően kép^^^^Sfoiberek részéről,, hogy a magyar heraldika színvonalát újra a külföldnek megfe-A korszerű heraldika új utakon halad! Ennek a felismerése megnyilvánul annak a lelkes tudósgárdának munkásságában, amely a heraldikát és genealógiát újból az azt megillető helyre kívánja visszaállítani a tudományos oktatás 'és általános szemlélet területén.

254