Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - III. rész. Magyar címerek, felségjelek
Tudósaink megállapítása, hogy a IX.-XII. sz.-ban a mai értelemben vett nemzeti állam Európában még nem alakult ki. Nyugaton ír, olasz, keleten német, olasz és bizánci szerzetesek térítettek. Az írásbeliség, tehát a jog formálása az írástudó idegen szerzetesek kezében volt. A latin nyelv nemzetközisége képezte az összekötő kapcsot a népek kozott. Ugyanez vonatkozott a királyi, fejedelmi fegyveres kíséretre is, mely jórészben idegenekből állt. A helyzet hazánban is hasonló volt. Gyorffy György Szent István királyunkról, az országalapítóról írt alapvető munkájában (,1977) a közvéleményben elterjedt zavaros képet felszámolta. Királyainknak az első században a nyugati mintára történő államberendezéshez szükségük volt az udvartartás szokásaiban, az írásban, törvénykezésben és nem utolsósorban a kézműiparban jártas és gyakorlattal bíró szakemberekre. Kénytelenek voltak tehát idegeneket, „vendégmunkásokat” behívni. Ezek az ,idegenek” ha hazánkban maradtak, beolvadtak, elmagyarosodtak. Bár szabadok voltak, törvény szabályozta koltózködési és jogi viszonyaikat. A törvények végrehajtásának, a kormányzó hatalomnak az alapja az az erő, amely az intézkedések mögött áll. A királyi hatalmat jelképező külön hadsereg a „fegyveres kíséret", testörség képezte Géza és Szent István korában ezt a végrehajtó hatalmat. A fegyveres kíséret mai értelemben zsoldos hadsereg gyalogos részét nagyrészben külföldről toborozták. Tudjuk pl. hogy nagyszámú varég (normann-orosz) is volt közöttük. A hadsereg magja - nyugati mintára - a páncélos lovasság volt. A páncélos lovasság zöme a külföldről saját fegyverzetével és kíséretével behívott lovagokból állt, és valószínűleg mindenféle nemzetiség előfordult közöttük. Az is tisztázódott, hogy Géza korában behívott lovagok svábok (alemannok) voltak. A bajorok Gizella királynőnkkel jöttek kíséretként, de ezek zöme Szent István halála után Gizella menekülése alkalmával vele együtt elhagyta az országot. Gézának és Szent Istvánnak államalapító munkájukban, a kereszténység meghonosításában és családi viszályaikban megbízható segítőtársai voltak a külföldi lovagok. Ezek közül nem egy tüntette ki magát hűségével, katonai és közigazgatási képességeivel. Ezért hivatalt, rangot és földbirtokot kaptak. Hatalmi és gazdasági helyzetüknél fogva az ország legfelsőbb vezetörétegéhez és arisztokráciájához tartoztak, azok körében házasodtak, és a magyarságba beolvadtak. Történelmünk ezeket az idegenből jött, de a magyarságba beolvadt családokat igen találóan „nyugatról beköltözött genus” megjelöléssel különbözteti meg a honfoglaló magyarságtól. A hosszadalmas bevezetést szükségesnek tartottam a címerekkel összefüggésben, hogy rávilágíthassak ténybeli különbségekre. Heraldikusaink, mintha egyik a másiktól vette volna át, nyugati lovagok hatásáról tesznek említést, amely döntően befolyásolta címereink kialakulását, sőt hozzáteszik, hogy magukkal hozták címereiket is. Tudjuk, hogy 1100 előtt ez nem volt lehetséges. A .külföldi lovagok” összefoglaló megnevezés félreértésre ad okot. Élesen meg kell különböztetnünk Géza és Szent István korában, sőt az első évszázadban bejött és megtelepedett páncélos lovagokat az „idegen genusok” családalapítóit a későbbi korban megjelenő címert visetölo vágok tói. A ^nyn^gJ.cól bejött genusok” címereink kialakulására aligha voltak hatással annál az egyszeri ejuyj fogva, hogy nekik sem volt, vagy lehett címerük, mert akkor még nyugaton sem használtak rendszeresen címert. Az egész világot átfogó heraldikai ismereteink szerint az első címer-meghatározás alá vonható címerkép 1127-ből való, bár újabban pár évvel ezt a keltezést is helyesbíteni igyekeznek. Hazánkban LU. Béla király 1190 táján vert pánzein jelenik meg. először pajzsba foglalva a kettős kereszt mint királyi felségjel, de mint kifejezet-.. 177
