Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - III. rész. Magyar címerek, felségjelek
ten címer, címerpecsét Imre király 1202-ből származó függőpecsétjén látható. Ezt az időt megelőzően bizonyíthatóan nem rendelkezünk címerrel. Valószínűbb, hogy a királyi udvar külföldi kapcsolatai, az aragon és francia származású királynőink kíséretében jött lovagok, valamint a korai kereszteshadjáratok hazánkon átvonuló külföldi lovagjai ismertették meg a magyarokkal a nyugaton divatba jött pajzsba foglalt cíineijelet. Az is kézenfekvő, hogy a magas udvari méltóságokat betöltő nyugati genusok leszármazottjai elsőkézből kapták ismereteiket, talán fogékonyabbak voltak a nyugati formavilág iránt, de időrendi szempontból minden valószínűség szerint a magyarokkal egyidőben vették fel a címereket. Györffy György adatokkal bizonyított történelmet ír a legmagasabb szinten, ezcrt megállapításaihoz nem lehet hozzászólásunk. Kétségeinket heraldikai vonatkozásokkal összefüggésben említjük. Úgy a. magyan~mint a nyugatróhbejött nemzetségek címerei, okiratok genaológiai kapcsolatok alapján feltételezhető rekonstruált címerképek, amelyekről 1202 előtt semmiféle tárgyi vagy ábrázolt bizonyítékunk nincsen. Feltételezhető, hogy minden bizonnyal ilyen vagy ehhez hasonló címerképeik lehettek vagy voltak. (Praeheraldika.) Györffy György már említett könyvében a nyugatról beköltözött genusok tíz rekonstruált címerképét közli. Rámutat arra - mint már idéztük -, hogy ezek a nyugati címerképek a magyar totemszerű ábrázolásokkal ellentétben .jellegzetesen nyugati herold alakok”. A heraldikai kialakulásának előzményeit és az esetleges magyar vonatkozásokat kutatva, nem érezzük ezt a kihansúlyozott különbséget. A .jellegzetesen nyugatit” inkább az időrendben véljük megnyilvánulni. A X. sz.-beli magyar hadviselés használt már jelzéseket, és ezek maradtak fenn a XI. sz.ban valamilyen formában. Ezekre vezethető vissza a magyar nemzetségek, törzsek rekonstruált címerképe. Feltételezhető, hogy a magyarokhoz hasonlóan a nyugatról bejött génusoknak is volt, sőt a magyarokkal együtt harcolva kellett, hogy legyen valami megkülönböztető jelzésük. Hogy ezt magukkal hozták-e, vagy a későbbiekben külföldi kapcsolataik révén szerezték, nem bizonyítható. Valószínű azonban, hogy több mint száz évet együtt élve a velük egyenrangú sőt rangosabb magyarokkal, címereiket azokkal egyidőben kezdték használni. A külföldi genusok címerképei többségben későbbi keletűek. A tíz bemutatott külföldi genusok címerképei közül az 1. és 2. ógermán eredetre vall; totemjei a bikafej és a sas, amelyeket elkresztényesítettek a reájuk függesztett kereszttel. Eredetük a magyarokéhoz hasonlóan pogány. A 3. kétfejű sas bizánci eredetre muutat. A 4. megegyezik a rekonstruált magyar címerképekben előforduló ágaskodó, úgynevezett brabanti oroszlánnal. Az 5. a sárkány nem tipikusan keresztény. A 6., 7., 8. címerkép nyugati eredetre utal, és végül a 9. és 10. mester vagy herold alak. Tehát heraidikailag az első 5 címerkép pogány totemalakokra vezethető vissza. Gondolom, hogy a megfogalmazásban van a különbség, és inkább nyugati hatásról, formáról beszélhetnénk. De azt is meg kell jegyeznem, hogy bár első ismert címeres pecséteink pl. Patafia Péteré 1238-ból vagy Miklós szlavóniai bjínó 1240-ből mesterjelszerűek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy külországból hozták7ff5hétu arra következtethetünk inkább, hogy hazánkban még nem lévén pecsét készítésében*jartas vésnökmester, rajzilag egyszerűbb megoldásokhoz kellett folyamodni. Ennek ellentmond, hogy a pecsétek szövegrészeinek betűvésetei is megfelelő szakértelmet igényeltek. A bemutatott, esetleg nyugatról származó cimerképck heraidikailag és kor tekintetében későbbiek. A XII. sz.-ot‘megelőzően olyan szórványosan fordulhattak elő, hogy mintaképül 178
