Vargha László et al. (szerk.): Beszámoló a Gyógyszeripari Kutató Intézet 10 éves működéséről 1950-1959 (Budapest, 1969)
Dr. Vargha László et al.: Citosztatikus hatású cukorszármazékok
Végül a negyedik csoportba szexuális hormonhatású anyagok tartoznak, mint a tesztoszteron, metiltesztoszteron, ösztron, stilbösztrol stb., amelyeknek szerepe az ösztrogén és androgén hatású anyagok egyensúlyában beállt zavar kiküszöbölése. A továbbiakban behatóbban csak a biológiai alkilező-szerekkel foglalkozunk, mivel gyógyászati szempontból jelenleg ez a csoport a legfontosabb és mivel saját kutatásaink is ehhez a csoporthoz kapcsolódnak. Nevezik ezeket az anyagokat radiomimetikus anyagoknak is, mivel a sejtekre gyakorolt hatásuk igen hasonlít a röntgen- és a radioaktív sugárzás hatásához. Mint az elnevezés is céloz rá, az idetartozó vegyületek biológiai körülmények között alkilező hatást tudnak kifejteni, azaz bizonyos sejtalkatrészek nukleofil csoportjaival, pl. a nukleinsavakban vagy fehérjékben előforduló foszforsav, karboxil- vagy bizonyos amino-csoportokkal alkilszármazékokat létesítenek. Feltételezhető, hogy a biológiai hatás éppen ennek az alkilező hatásnak köszönhető. E csoporton belül a kémiai szerkezet alapján több alcsoportot lehet megkülönböztetni, melyek közül csak a fontosabbakat soroljuk fel. Az első alcsoportba soroljuk a /3-diklórdietilamino származékokat, amelyeknek legelső képviselője és egyáltalán az alkilezőszerek csoportjának első képviselője a mustárnitrogén (/3-diklórdietilamino-metán, I, Goodman [ 1 ], 1946). A második csoportba az etilénimino-származékok tartoznak, mint amilyen a trietiléniminomelamin, röviden TEM (II) (Haddow [2], 1950). A harmadik csoportba sorolhatók bizonyos szulfonsavészterek, mint pl. a Myleran néven ismert dimetánszulfonil- 1,4-butándiol (Timmis [3], 1953) (III). Végül valószínűleg ide sorolható még két természetes antibiotikum, az azaszerin [4] (IV) és a 6-diazo-5-oxo-L-norleucin is |5] (V), mivel — mint alifás diazovegvületek — szintén alkilezőszereknek tekinthetők. /CH2 • CH2 • Cl CH3—N< XCH, • CH, • Cl i XH, 0 0 | N=N • CH • CO • O • CH2 • CH • COOH N=N • CH • CO • (CH2)2 • CH ■ COOH NH, Az I—III. alcsoportban számos változatot és analógot állítottak elő abból a célból, hogy jobb hatású anyagokhoz jussanak. Különösen nagy számban állították elő a mustárnitrogén analógjait oly módon, hogy az aktív diklórdietilamino-csoport megtartásával a metilgyököt a legkülönfélébb csoportokkal cserélték ki. Mindezekkel a vegyületekkel kapcsolatban megfigyelhető volt, hogy számbavehető biológiai hatást csak olyan anyagok mutatnak, amelyekben két aktív funkcionális csoport, pl. két klóretil- vagy két meziloxi-csoport fordul elő, mint a fentebb feltüntetett vegyületek ben. Erre a tapasztalatra építve Boss és munkatársai [6] az említett ténj^ek magyarázatára 1949-ben az ún. cross-linking hipotézist állították fel, amely szerint e bifunkcionális csoportot tartalmazó vegyületek hídszerű keresztkötéseket létesítenek fontos nagy molekulasúlyú sejtalkatrészek, pl. nukleinsavak, fehérjék között. Bár e feltevés helyességét nem sikerült egyértelműleg igazolni, mégis újabb munkahipotézisül szolgálhatott. Meg kell még jegyeznünk, hogy a 20 H2c .N ЛН2 I \N—(X Ч'—N< I Н2СУ I II Ч’Но CH., • о • so., • сн3 NV /N I Nx сн2 I I N СН2 /\ I Н2С—сн2 сн2 • о ■ so2 • сн3 II III
