Vargha László et al. (szerk.): Beszámoló a Gyógyszeripari Kutató Intézet 10 éves működéséről 1950-1959 (Budapest, 1969)

dr. Horváth István: Anyagcsere vizsgálatok és oxitetraciklin termelési kísérletek Streptomyces rimosusszal

színében hamarabb következett be a változás, mint a morfológiai képen. Az utóbbi csak akkor változott meg lényegesen, ha a termelési érték 200pg ml alá csökkent. A jelenség okának keresése közben azt figyeltük meg, hogy a különböző olajok és zsírok, nehézfém — így vas-ionok — jelenlétében vizes szuszpenzióban levegőz­tetve, a telítettségi foktol függően olaj­­peroxidokat adnak. E katalitikus hatásra létrejövő olajperoxidképződés fermentá­ciós körülmények között is bekövetkezik, sőt fokozott mértékű, mert a táptalaj oldhatatlan alkatrészei és a micéliumszá­­lak megkönnyítik az olaj emulgálását. Kísérleteink szerint a termeléscsökkentést a keletkezett olajperoxid vegyidet ek okozzák. Az olajperoxid szerepének felisme­rése után különböző antioxidáns tulajdon­ságú anyagok hatását vizsgáltuk meg arra. hogy az olaj és a vas együttes hatására kifejlődött termeléscsökkenést ki lehet-e velük védeni 7]. Ez anyagok közül a ineti­­lénkék mutatott védőhatást, amelyet a 2. ábrán mutatunk be. Itt látható, hogy 10 pg ml metilénkék gyenge védőhatást mutat, 30pg ml metilénkék adagolása ese­tén 300 pg ml vas sem okoz termelés­gátlást napraforgóolajtartalmú В táp­talajon. 90 pg ml metilénkék önmaga ter­melésgátló, amely termelésgátlást a vas jelenléte részben felfüggeszti. A 3. ábrán 30pg ml metilénkék hatását mutatjuk be pálniaolajtartalniú táptalajon. Látható, hogy a pálmaolaj jelenlétében megfigyelt részleges gátlást is képes a metilénkék felfüggeszteni. Az ismertetett kísérletek és külön­böző időpontokban adagolt vassal, ill. me­­tilénkékkel végzett vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a pálmaolaj jelenlétében bekövetkező rész­leges termelésgátlásért már nem a vas katalitikus hatására keletkező olajperoxi­­dok okozzák, hanem valószínűleg a mikro­organizmus anyagcseréjének folyamán kép­ződő hidrogénperoxid. amellyel szemben a metilénkék szintén védelmet nyújt. 2. ábra. Metilénkék védöhatása napraforgóolaj-tartalmú táptalajon Jelzések : 1 kontroll: 2 10ug ml; 3 30 u.g ml; 4 90 и-g ml metilénkék Táptalaj összetétele: szójaliszt zsírmentes 3,0%, búr­­gonyakeményitó 0,5°o, kukoricalekvár (50°0 száraz» anyag tartalmúi 0,1%, nátriumklorid 0,3%, káleium­­karbonát 0,5%, napraforgóolaj 1,0%. 2X3 -■3. ábra. Metilénkék védöhatása pálmaolajtartalmú táptalajon Jelzések : 1 kontroll; 2 20 g/ml metilénkék Tántalajösszetétel: L 2. ábra napraforgó olaj helyett pálmaolaj 0,5 c/ű A termelési érték növelése sűrűbb táptalajjal A kedvező fermentációs feltételek kidolgozása után a fermentáció folyamán bekövetkező anyagcserevált ozásokat igyekeztünk a lehetőséghez képest követni. E kísérleteket rendkívül megnehezítette az a tény, hogy a táptalaj mindhárom 167

Next

/
Thumbnails
Contents