Vargha László et al. (szerk.): Beszámoló a Gyógyszeripari Kutató Intézet 10 éves működéséről 1950-1959 (Budapest, 1969)
Dr. Bagdy Dániel: Az elasztáz előállítása, tulajdonságai és gyógyászati felhasználása
festenyzett, ennek azonban káros következményei nincsenek : az elasztáz lokális alkalmazásával összefüggő lényeges mellékhatás nem volt megfigyelhető. Mint ismeretes, a tüdőgennyedések kezelésében általánossá vált gyakorlat a hörgőszivadék bakteriológiai és érzékenységi vizsgálata és az érzékenységnek megfelelő antibiotikum kezelés alkalmazása. Ezzel a tüdő idült gyulladásos bán* talmainak egy részét sikerül meggyógyítani, vagy legalábbis tünetmentessé tenni. A tüdőgennyedések másik része azonban célzott antibiotikum-kezelésre nem gyógvul, mert a szövetelhalás a sterillé-válás ellenére is aszeptikus gennyedést tart fenn a hörgőben. Az antibiotikum-kezelésre nem gyógyuló esetekben ezért alkalmaznak egyre többen gennyoldó enzimeket az elhalt szövetek elfolyósítására, kilökődésének előmozdítására. Az eddig mintegy 200 tüdő- és mellhártyabántalomban szenvedő betegen végzett klinikai megfigyelések és gyógyeredmények beigazolták Kovács és Bagcly feltételezését: az elasztáz a tiklő- és mellhártyagennyedések kezdésében igen jó gyógyeredménnyel használható fel. Hatása gyorsabban megnyilvánul, mint a tripszinkészítményeké, a genny már az első kezelések alkalmával elfolyósoclik és könnyen kiürül. Az enzim a tüdő gennyedéses betegségeinek nagyobb részét önmagában is meggyógyítja, így elkerülhetővé teszi a tüdőrezekció műtétjét. Ha a beteg mégis műtétre kerül, az elasztázelőkezelés következtében kedvezőbb körülmények között végezhető a műtét és sikere biztosabb. Külön kiemelendő, hogy az elasztáz toxicitása helyileg — a megadott terápiás adagolásban —- elhanyagolható: az enzimkészítménynek számottevő mdlékhatása nincs, belégzéskor kevésbé izgató hatású, mint a különféle tripszinkészítmények. Az elasztáz alkalmazása a bőr fekélyeinek kezelésében Bár a sebek gyógyításában enzimeket már a XVIII. században is használtak, alkalmazásuk később feledésbe merült. Csak 2 évtizede került ismét előtérbe a sebek enzimkezelése. A papain, pepszin, a sztreptokináz és sztreptodornáz oldják az elhalt szöveteket, a kollagén rostokat, epiteloid sejteket és a fibroblasztokat, felhasználásuk azonban toxikus mellékhatásokkal, magas lázreakeióval járhat. Ezért helyettük az utóbbi évtizedben mindinkább a tripszin alkalmazása terjedt el. Az irodalmi előzmények, valamint Kovács és Bagdy tüdőbeteg-anyagon végzett elővizsgálatai alapján Szegő [41] a bőr különböző fekélyes betegségeiben vizsgálta az elasztáz gyógyító hatását. A kezelés módja: a fekélyek baktériumflórájának és antibiotikum érzékenységének meghatározása idején, 2—3 napon át hipermangán-, ill. neomagnol-borogatás. Szegő a porampulla tartalmát 10 ml steril élettani konyhasóoldatban oldotta, s ennek a törzsoldatnak 3-5-szörös friss hígítását használta. (A törzsoldatot jégszekrényben tárolta.) A hígított enzim-oldatba, amelynek ml-e 40 — 24 EE-t tartalmazott, többrétegű steril gézt mártott, majd azt a fekélyre helyezve celofán — vatta réteggel fedte. A sebek környékét Burow-pasztával védte. A betegek az elasztázkezelést jól tűrték, toxikus mellékhatás nem fordult elő. Az enzim alkalmazására a következő kórképekben került sor: carbunculus nuehae, ulcus cruris -4- varicositas, ulcus cruris -f- endarteritis obliterans, decubitus. Beteganyagának áttekintése (31 beteg) a következő képet mutatja. gyógyult ...................19 (61,1%) javult ..................... 10 (32,5%) változatlan..................... 2 ( 6,4%) Szegő [42] szerint az ismert módszerek eredményeihez viszonyítva az elasztázkezelés az ápolási idő tartamát általában nem rövidíti meg, ennek megítélésekor 159
