Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
Pharmon/Hoechst per. 1984. Előzmények A Hoechst szabadalmat szerzett egyik gyógyszertermékére több országban, így Hollandiában és az Egyesült Királyságban is. Az Egyesült Királyságban kényszerengedélyt adtak a szabadalom hasznosítására. A kényszerengedélyes által gyártott termékeket a Pharmon cég vásárolta meg és Hollandiában forgalomba hozta. A Hoechst a hollandiai szabadalma alapján meg kívánta akadályozni a kényszerengedélyes által gyártott termékek forgalomba hozatalát. Ellene bitorlási eljárást indított, amelynek során sor került az Európai Bíróság álláspontjának bekérésére. Az Európai Bíróság megállapításai Az alapvető fontossági elv megállapítása annak a minősítése, hogy a jogkimerülés vonatkozik-e arra az esetre, melynek előfordulása esetén a kény szeri icenc birtokosa hozza első alkalommal forgalomba az árut. A kényszerlicencia esetében nem lehet a szabadalmas önkéntes hozzájárulásáról beszélni. Nincs helye jogkimerülés megállapításának. A jogkimerülés viszont megtörténik abban az esetben, ha a szabadalmas vagy licencbe vevő által egyszer már forgalomba hozott árut olyan tagállamból importálnak, ahol arra nem lehet szabadalmat szerezni. Az Európai Bíróság az adott ügyben a szabadalmas hozzájárulásának szűk értelmezése mellett foglalt állást. A Bíróság hangsúlyozta, ha valamely tagállam illetékes hatóságai egy harmadik személynek kényszerengedélyt adnak, mely lehetővé teszi számára olyan előállítási és forgalmazási cselekmények végzését, amelynek megtiltására a szabadalmasnak rendes körülmények között joga van, nem tekinthető megadottnak a szabadalmas hozzájárulása a harmadik személy hasznosítási cselekményeihez. Ebben az ügyben az Európai Bíróság az oltalom különleges tárgyáról szóló megközelítést és a jogkimerülés elméletét együttesen alkalmazza azzal, hogy az oltalom különleges vonatkozására tekintettel, nem állapítja meg a jogkimerülést. Ugyanis az első forgalomba hozatalnál a jogosultnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az oltalom révén biztosított jövedelemszerzési lehetőséggel élni tudjon. A kényszerengedély pedig ezt nem garantálja. A Thetford/Fiamma ügy. 1987. Előzmények A Thetford cég az angol jog különleges szabályai alapján szerzett jogot az általa forgalmazott WC-ülőkékre. Az angol jog alkalmazza az 1949-ben a szabadalmi törvénybe bekerült ún. relatív újdonság elvét, amelynek az értelmében nem lehet újdonság hiánya miatt elutasítani a szabadalmi bejelentést, ha a szabadalmi oltalom ötven évnél régebbi szabadalmi leírásokra épül. A Thetford cég a relatív újdonság felhasználásával szerzett szabadalmat, nem is próbálta a Közösség más államaiban bejelenteni. Az Olasz Fiámmá cég a Thetford cég engedélyét nem kérve gyártotta a kérdéses WC- ülőkéket és azokat Angliába importálták. Az importot viszont a Thetford cég megakadályozta fennálló angol szabadalmára tekintettel, mivel a brit jogszabályok értelmében a szabadalmazott terméket csak ő (vagy engedélyével más) hozhatta forgalomba. 88 © Phare Program HU-94.05
