Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
egységesítésére 1985-ben adták ki az ún. Fehér Könyvet, amelynek az alapvető célja a közös belső agrárpiac kialakítása volt. A Fehér Könyv új módszereket ajánlott a szabad agrárpiac kialakítására, mégpedig azt, hogy kölcsönösen ismerjék el a mezőgazdaság és élelmiszeripar terén kialakított eltérő nemzeti jogi szabályozást az egyes országokban, és fogadják el a Közösség konformnak a származás országában az előírásoknak megfelelő agrártermékeket. A fenti gondolat alátámasztására úgy érveltek, hogy az élelmiszerek címkézésére vonatkozó szabályok elég hatékonyan biztosítják a fogyasztók érdekvédelmét és a versenyszabadság érvényesülését. A továbbiakban az EK Bizottság a nemzeti előírások elismerése mellett a minőségi mezőgazdasági termékek gyártását kívánta támogatni. A minőségre törekvés politikájának lényeges része volt az egységes eredetvédelem kialakítására vonatkozó politika. Az eredetmegjelölésekre és a földrajzi árujelzőkre vonatkozó szabályozásokban a borra vonatkozó földrajzi árujelzőknek volt a legjelentősebb szerepe. A földrajzi árujelzők alkalmazását és szabályozását a szőlészet és borászat területén kezdték meg, és azt követően került sor az eredetvédelem kialakítására a többi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari területen. Az Európai Közösségben a szőlészeti és borászati téren a problémát nem az eredetvédelmi szabályozás, hanem az eredetvédelemhez szorosan kapcsolódó, a gyártásra, értékesítésre, címkézésre, ellenőrzésre vonatkozó szabályozások szóródása, apró-cseprő eltérései okozták. Ezért került sor az eredetmegjelölés fogalmának átgondolására. A szőlészeti és borászati szabályok megfelelő harmonizálása az egységes jogi szabályozás lehetőségét is megteremtette az eredetvédelem számára. A borok vonatkozásában két alapvető kategóriát ismernek, az asztali borok és a minőségi borok kategóriáját. Az asztali borok jellemzője, hogy függetlenül a földrajzi származástól, a bornak megfelelő sajátosságokat kell mutatnia és előírásokat teljesítenie, de ezek a követelmények alacsonyabbak mint a minőségi borok esetében. Az asztali borok vonatkozásában előírják, hogy azokat földrajzi jelzéssel is el lehet látni abban az esetben, ha ezeket megfelelő szőlőfajtákhoz lehet kötni és minimálisan a 85%-ban a nyersanyag a nevet viselő földrajzi helyről származik. A minőségi borok kategóriája és a VQRRD kategóriája nagyon is közel áll a Lisszaboni Megállapodás eredetmegjelölés - AO = Appellation d’origine - fogalmához. Végül is az egységes közösségi szabályozás nagyszerű eredményt könyvelt el a közösségi regionális eredetvédelmi rendszer létrehozása révén. Versenyjogi szempontból kiemelt szerepe van annak, hogy mind a minőségi borok, mind pedig az asztali borok vonatkozásában és a többi mezőgazdasági termékek tekintetében a szabályozás a helyhez kötöttséget megkövetelte és a minőség fejlesztésének koncepcióját képviselte. Szakmailag az eredetvédelem körébe tartozó nyers és feldolgozott mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek mások mint az iparjogvédelem további területeire eső ipari termékek. E termékekben biológiai folyamatok zajlanak le, minőségüket a természeti és földrajzi tényezők jelentősen befolyásolják. Az eredetvédelem kialakítása, a megkövetelt minőség funkcionális kapcsolatban van a mezőgazdasági előírásokkal. Ilyen a bortermelés területén elsősorban a szőlőfajták kiválasztása és telepítése, a szőlőtermelésre, kezelésre, tárolásra, ellenőrzésre, szállításra vonatkozó előírások egyaránt fontosak a borminőség létrehozásában. Nyomon követhető, hogy az egyes közösségi eredetvédelmi rendszerek létesítését megelőzően hatályos nemzeti mezőgazdasági és eredetvédelmi előírások, különösen pedig ezek 114 © Phare Program HlJ-94.05
