Gazda István: A technológiatranszfer (Budapest, 1993)
IV. Szerződéses kérdések
jelentőségűek, hogy tulajdonképpen érdektelenné teszik a korábbi licencia felhasználását, illetve az alkalmazott mű-zaki megoldás további használatát. Ezért a felek a szerződésben arra is utalhatnak (és az olvan szerződésekben, amelyeknek lényeges eleme a fejlesztési eredmények átadása, utalnak is), hogy ilyen esetben az eredeti kötelezettségét illetően érdekmúlás vagv legalábbis részleges érdekmúlás következhet be. amelvet a felek majd figyelembe vesznek. Ig\ például egv új licencia-, illetve know-how-szerződést köthetnek, miközben a régi szerződés érvényét \eszti. vagy az eredetileg meghatározott licenciadíjat jelentősen emelhetik. Ennél részletesebb szabályozás évekre előre természetesen meglehetősen nehéz, hiszen nem lebet előre látni, hogy lesz-e jelentős fejlesztési eredmény. - annak pontosan miiven kihatása lesz. I gvanesak nem lehet előre szabályozni. hogv mekkora legyen az új megoldás után fizetendő licenciadíj. Legfeljebb méltányos díjról lehet beszélni, vagv arról, hogy az nem lehet több. mint amit harmadik személy fizetne, vagv a harmadik személv által fizetendő díjnak valamily en előre meghatározott hány ada. A fejlesztési eredmények átadásával kapcsolatos további kötelezettség az esetleges yiszonosság. Eszerint azt kötik ki. hogy nemcsak a licenciaadó. illetve know-how átadója köteles fejlesztési eredményeit átadni, hanem a lieeneiavevő. illetve a know-how átvevője is (ón. grant back Clause=visszaadási kötelezettség kikötése). Ilyenkor az jelenthet gondot, ha a licenciavevő. illetve a know-how átvevője olvan továbbfejlesztést dolgoz ki. amely szabadalomképes. Ezért szokásos például az olvan kikötés, hogy a kisebb jelentőségű fejlesztéseket kölcsönösen, ingyenesen adják át egymásnak, míg a szabadalomképes megoldásokat kölcsönösen, de ellenérték fejében. Felmerül azonban az is. hogy kötele—e a lieeneiavevő. illet\e a know-how átvevője az általa kidolgozott szabadalomképes továbbfejlesztéseket szabadalmaztatni, és hol. illetve, ha ő ezt nem kívánja, megteheti-e helyette a licenciaadó. Ez tovább 170