Haraszti Mihály: Franchising a vállalkozók csodafegyvere? (Budapest, 1992)

II. A franchise felépítése és működése

A FRANCHISE FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE A nyilvántartások sok esetben nemcsak a pénzügyi területet érintik. A pótlólagos szolgáltatásokat is nyújtó cégek részletes ügyfélnyilvántartásokat vezetnek, amik al­kalmasak piaci információk gyűjtésére és akciók lebonyolítására is. részvételi kötelezettség a franchise átadó által szervezett képzésen és továbbképzéseken A szerződések meghatározzák, hogy milyen gyakorisággal, milyen költségviselés mellett köteles a franchise átvevő a franchisc-zal és fejlesztésével kapcsolatos ismere­tek megszerzése céljából oktatáson részt venni. Nem lenne szükséges külön hangsúlyozni, hogy a rendszer fejlesztésével, a tudni­valók elsajátításával kapcsolatos képzéseken való részvétel a franchise átvevők elemi érdeke. Ennek ellenére több rendszer tapasztalata, hogy' a franchise átvevők húzódoz­nak a továbbképzéseken való részvételtől. Ennek oka az önállóság csorbításának pszi­chológiájában keresendő. A franchise átvevők egy idő után feltétlenül úgy érzik, hogy' már mindent tudnak és nyűgnek tartják, hogy7 szinte minden lépésüket pontos előírá­sok szabályozzák. Az ily en problémákat csak végső esetben érdemes a szerződés által biztosított jogi eszközökkel megoldani, sokkal hasznosabb a képzéseken megszerez­hető ismeretek hasznosságán keresztül megnyerni a franchise átvevőket a részvételre. Ez esetben is igaz, hogy' a rcndszertulajdonosok csak akkor lehetnek igazán sikeresek, ha képesek elsajátítani szerződéses partnereik motivációs alapon való kezelését. képviselet tilalma Tilos, hogy a franchise átvevő a rendszertulajdonos cégtársaként, alkalmazottja­ként vagy ügynökeként járjon el, továbbá, hogy a franchise átadó nevében jogokat szerezzen, kötelezettségeket vállaljon vagy a franchise átadó nevében bármilyen jog­­nyilatkozatot tegy en. Érvényesülnie kell. hogy a franchisolt egység a franchise átvevő jogilag önálló vállalkozása, mely csak a saját nevében vállalhat kötelezettségeket, és a név használatának lehetősége csak piaci esélyei javításának eszköze. a franchise-hoz kötó'dó' kereskedelmi név, védjegy előírásszerű használatának kötelezettsége A franchise szerződések általában rögzítik, hogy a védjegyet (cégnevet) a franchi­se átvevő csak az engedményezett módon használhatja. Ettől a franchise átvevő csak abban az esetben térhet el, ha erre a franchise átadó írásban feljogosítja. A szerződés, annak melléklete vagy a működési kézikönyv előírja a védjegy- és névhasználat kötelező módozatait, ami lényegesen hozzájárul az egységes image ki­alakításához. 130

Next

/
Thumbnails
Contents