Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)

I. Rész. Újítások

elutasítani azzal az indokolással, hogy a javaslattevő a probléma

kivitelezésére megbízást kapott. Nem a megbízás ténye, hanem a megbízás mikénti teljesítése, a probléma megoldásának módja dönti el, hogy a javaslatot újításként el lehet-e fogadni.

A jogszabály szerint társszerzőknek azokat kell tekinteni, akik a feladat megoldásában egyidőben, vagy egymást követően — akár egymástól függetlenül is — vettek részt. Társszerzőség leggyakrabban úgy keletkezik, hogy ketten, vagy többen együttesen, közös munkájuk eredményeként oldanak meg valamely feladatot. Elismerhetők azonban társszerzőknek azok is, akik a feladat megoldását előbbre vitték, függetlenül attól, hogy együttműködtek-e. Megállapítható tehát, hogy a jogszabály a társszerzőségnek két esetét ismeri. Az önkéntes társszerzőséget és társszerzőséget a törvény erejénél fogva. Az előbbi közös munka eredményeként, a résztvevők megegyezése alapján jön létre. A törvény erejénél fogva pedig akkor keletkezik társszerzőség, amikor sem előzetes közös munka, sem megegyezés nem volt, de az egyes javaslattevőket a jogszabály előírásai alapján vagy annak szelleme értelmében társszerzőkként el kell ismerni. Nézzünk ezzel kapcsolatban egy példát. Valaki benyújt egy újítást, amely elvileg tartalmazza ugyan a kitűzött feladat megoldását, azonban még számos kísérlet szükséges ahhoz, hogy a javaslat eredményesen megvalósítható legyen. Egy másik dolgozó önálló szellemi tevékenységnek minősülő olyan megoldást produkál, ami az első javaslat továbbfejlesztését, tökéletessé tételét eredményezi. Az újítási szerv akkor fog helyesen eljárni, ha az ilyen dolgozók között a jogszabály rendelkezése alapján társszerzőségi viszonyt állapít meg.

Az újítás szerzősége nem kizárólagos jellegű, csak arra a vállalatra, intézményre korlátozódik, ahová a javaslattevő újítását benyújtotta. Ha tehát ugyanazt a javaslatot különböző személyek különböző helyeken, egymástól függetlenül javasolják, mindegyik javaslattevőt az illető hely viszonylatában önálló szerzőnek kell tekinteni. Ebből következik továbbá az is, hogy ha valamely újítást rendeletileg országosan bevezetni rendelnek, az országos bevezetés elrendelése előtt azonban más személyek az újítást bizonyos szerveknél előterjesztik, e szervek viszonylatában ezeket a személyeket kell az újítás szerzőinek tekinteni. Ezzel kapcsolatban a gyakorlatban számtalanszor vita tárgyát képezte a következő eset: az Újítók Lapja tapasztalatcsere rovatában egy újítást leközölt, mint A dolgozónak X vállalatnál benyújtott javaslatát. B dolgozó, aki ugyanazt a javaslatot a lapban való leközlés előtt Z vállalatnál benyújtotta, panaszt emelt A-nak szerzőként való megjelölése ellen azért, mert véleménye szerint a szerzőség őt illeti meg a Z vállalatnál történt korábbi benyújtás alapján. Az újítás szerzőségének nem kizárólagos jellegéből következik, hogy mindazoknak a

30