Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)

II. Rész. Találmányok

azt jelenti, hogy a Szabadalomtulajdonos szabadalmának tárgyát iparszerűen csak akkor állíthatja elő, ha erre az illetékes hatóságtól az iparengedélyt megkapta. A szabadalmi oltalom időtartama egyéb­ként 20 év és annak fennállását a törvény évenként esedékes, emel­kedő összegű illeték fizetéséhez köti. Ennek elmulasztása esetén a szabadalmi oltalom megszűnik. A szabadalmi oltalom a szocialista gazdasági rendben nem megfelelő, mert nem tükrözi a szocialista állam és a feltaláló közötti viszonyt. A szerzői tanúsítványos jogvé­delem esetén az állam vállalja az általa védett találmány megvaló­sításáról való gondoskodást, az ilyen találmány szerzője pedig felhasz­nálás esetén díjazásban részesül, élvezi továbbá az állam által szerzői tanúsítvány formájában adott erkölcsi elismerést. Ezek a kedvez­mények nem terjednek ki azokra, akik találmányukra szabadalmi oltalmat kérnek. Ha a már engedélyezett szabadalom tulajdonosa szabadalmát az államnak felajánlja, a felajánlás ténye őt az esedékes illeték fize­tési kötelezettsége alól még nem mentesíti. Ennek megfelelően, ha az illetéket a szabályszerű határidőben nem fizeti be, ezt a szabadalom­tulajdonos a saját veszélyére teszi. Ha tehát később, az illeték befize­tésére rendelkezésre álló 6 hónapos határidő letelte után, az állam a felajánlást nem fogadja el, a szabadalomtulajdonos részére nem nyílik póthatáridő az illeték befizetésére, hanem a szabadalmat a törvény rendelkezéseinek megfelelően megszűntnek kell tekinteni. Ha azonban az állam a felajánlást elfogadja, az elfogadó határozat visszahat a felajánlás időpontjára. Ennek megfelelően a szabadalom tulajdonjogát az állam a felajánlás időpontjától kezdődő hatállyal szerzi meg. A volt szabadalomtulajdonos a felajánlás elfogadása esetén kérheti a felajánlás időpontja után általa befizetett illeték visszatérítését. 35. §. A találmány szerzője (1) A találmány szerzőjének — az ellenkező, bizonyításáig — azt kell tekinteni, aki bejelentését az Országos Találmányi Hivatalhoz előbb nyújtotta be. (2) Találmány szerzőjeként kutatóintézet vagy más szerv is elis­merhető, ha a találmány olyan közös munka eredménye, amelynél a szerzőség szempontjából irányadó jelentős egyéni munka nem mutat­ható ki. (3) A találmánynak több szerzője is lehet (társszerzők). Társszer-10 Az újítói és feltalálói jog kézikönyve 17 145

Next

/
Thumbnails
Contents