Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)

II. Rész. Találmányok

zöknek azokat kell tekinteni, akik a feladat megoldásában egyidoben, vagy egymást követően, vagy akár egymástól függetlenül is vettek részt. (4) Az Országos Találmányi Hivatal a találmány megvalósítása céljából az érdekelteket együttműködésre felszólíthatja. (5) Ha a társszerzőség arányára nézve az érdekeltek megállapo­­dást nem kötöttek, a szerzőség arányát az összes körülmények figye­lembevételével az Országos Találmányi Hivatal állapítja meg. * A találmány szerzőjének az ellenkező bizonyításáig azt kell tekinteni, aki bejelentését az Országos Találmányi Hivatalhoz előbb nyújtotta be. A jogszabály tehát itt is vélelmet állít fel a szerző személye tekintetében. Amint az újítás szerzőségéről szóló részben már elmondottuk, ez a vélelem lerontható abban az értelemben, hogy ha például kiderül, hogy a találmányt először bejelentő személy a talál­mányt a valódi feltalálótól jogtalanul eltulajdonította, a szerzői tanú­sítványt a valódi feltaláló részére kell kiadni. A most említett hasonlóságtól eltekintve, a találmány és az újítás szerzői joga között lényeges különbség van. Mint már említettük, az újítás szerzői joga nem kizárólagos, hanem csak egy-egy vállalatra, intézményre, üzemre korlátozódik. Ezzel szemben a találmány szerzői joga — annak ellismerése esetében — az egész ország területére kiter­jed. Tehát a feltaláló, aki szerzői tanúsítványt kapott, az egész ország területén egyedüli szerzőnek tekintendő. Ha bárki más a szerzőtől füg­getlenül, a találmányról nem is tudva, azt újra javasolja, részére a szerzőség nem ismerhető el. Tehát a szerzőségi jog — ellentétben az újításra vonatkozó szerzői joggal — kizárólagos. Tekintettel arra, hogy a találmány szerzőségét az Országos Talál­mányi Hivatalnál történő bejelentés biztosítja, a feltaláló szempont­jából döntő jelentőségű, hogy a találmányt mielőbb nyújtsa be. A késedelmes benyújtás azt eredményezheti, hogy a javaslattevőt más megelőzi és így ezt a másik személyt fogja a találmány szerzőségi joga megilletni. A késedelem ideje alatt újdonságrontó adat is keletkezhet, ami a találmányi jelleg elismerését kizárja. A feltalálói díj is csak akkor lesz folyósítható, ha a találmányi jelleg elismerése megtörtént. Mindezek a szempontok a minél gyorsabb bejelentést indokolttá teszik. Szerzőnek általában csak a természetes személyt, tehát az embert lehet elismerni. Kivételesen kutatóintézet vagy más szerv is elismer­hető a találmány szerzőjeként abban az esetben, ha a találmány több személy olyan közös munkájának eredménye, amelynél nem állapítható meg a szerzőség szempontjából irányadó jelentős egyéni munka. A találmánynak is lehet több szerzője. Ezzel kapcsolatban ugyan-146

Next

/
Thumbnails
Contents