Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)

I. Rész. Újítások

beszerzési költségei, újítási előadók versenyének jutalmazása, pályáza­tok, kiállítások, plakátok stb.) fedezésére is fel leket használni, iö száza­lékot meghaladó összeg csak a felettes szerv engedélye alapján használ­ható fel. (S) A vállalat az (1) bekezdésben említett külön fedezetből hozzá­járulhat más szervnél folyó kísérletezési költségek fedezéséhez is, ha a kísérlet a vállalat munkáját is érinti. A hozzájárulást az illetékes minisz­ter is elrendelheti. (7) Ha az újítási javaslat kísérletezése és megvalósítása a törvényes munkaidőn belül a terv teljesítés sérelme nélkül nem végezhető el, a szükséges munkát az (1) bekezdésben említett külön fedezet terhére túl­órában el lehet végeztetni. Az ilyen címen felhasznált túlórák nem esnek a Munka Törvénykönyve túlórázást korlátozó rendelkezéseinek hatálya alá. (0) A jelen § rendelkezései nem alkalmazhatók az önálló kutatási szerveknél (kutatóintézeteknél, központi kutatási laboratóriumokban, kutatási bizottságoknál) az országos tudományos kutatási terv alapján folytatott kutatások és kísérletek költségeinek fedezése tekintetében. * A rendelet jelentősen kedvezőbb lehetőségeket teremt az újítási és találmányi javaslatok kísérletezésére és megvalósítására, mint az előző rendelet. Minden vállalatnál külön pénzügyi fedezetet kell biztosítani az újitási és találmányi javaslatok kísérletezésére és megvalósítására. A külön fedezet független a béralaptól. Ez azt jelenti, hogy a bér­jellegű költségek a béralapot nem terhelik. Rendkívül jelentős ez az intézkedés, mert a bérköltségek nem eredményeznek béralaptúllépést, nem csökkentik a tervszerű terme­léshez szükséges munkabér összegét. Kimondja a rendelet, hogy a minisztérium az irányítása alatt álló vállalatok részére összes vállalatainak együttes béralapja 0,5%-ának megfelelő keretet oszt szét, negyedévi ütemezésben. x\ minisztériuma keretből tartalékot is képez. Ez részben a vállalatok számára engedé­lyezett keretet meghaladó indokolt jogos igények fedezetére, részben pedig az Országos Találmányi Hivatal által a minisztériumhoz áttett és a Hivatal által is javasolt találmányok megvalósítási költségeinek fedezetére szolgál. Nemcsak a fizikai, hanem az összes vállalati dolgozó béralapjának 0,5%-át kitevő összeg alkotja a keretet. A minisztérium nem köteles egyforma arányt alkalmazni a keret szétosztásánál, hanem attól a szükséghez képest eltérhet. Ennek meg­felelően fel kell mérnie, hogy az egyes vállalatoknál milyen szükséglet 130

Next

/
Thumbnails
Contents