Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Jogvédelem. Know-how. Értékesítés) (Budapest, 1971)

XI. A know how

rogéntartamával, hidrogénforrásként pedig korábban a szén és vizgőz reagálta* tásával létrehozott vizgáz hidrogéntartalma, újabban pedig elsősorban a földgázt alkotó szénhidrogének, ill. a viz hidrogént art alma. Akárhogy állitjuk azonban elő a gázkeveréket, mindig jelen lesz szennyezésként szén-oxigén vegyület (a szén vagy a vizgázgyártásből, vagy a földgázból, az oxigén pedig a levegőből kerül a gázkeverékbe szénmonoxid és /vagy széndioxid formájában), amelyet, ill. amelyeket el kell távolitanunk.

A hagyományos megoldásnál kialakultak azok a lépések, amelyekkel e szennyezések eltávolithatők. A földgázra való áttérésnél is először a hagyományos tisztitásilépéseket iktatták be (pl. a széndioxidot vizzel mosták ki). A gyártási eljárás továbbfejlesztése során azonban úgy találták, hogy előnyösebb a földgázt nyomás alatt megbontani, már csak azért is, mert ez esetben a tisztitott gázkeveréket nem 1, hanem pl. 20 atmoszféráról kell a szintézishez szükséges pl. 300 atmoszférára komprimálni, ami jelentős kompressziós energia megtakaritást jelent (ez villamos, vagy gőzenergia megtakarításban jelentkezik). Ehhez a nyomás alatti földgázböntáshcz azonban már nem leheteti a jól bevált vizes széndioxid kimosást alkalmazni, mert az gyakorlatilag csak az atmoszférikus nyomásra volt alkalmazható, és így a nyomás alatti bontás előnyeit elveszítettük volna. Éppen ezért uj széndioxidmosást kellett kidolgozni. Ez a megoldás (sőt többféle megoldás is született) azután lehetővé tette az eddiginél lényegesen nagyobb egységek építését is, ami megint csak uj problémákat hozott magával, nevezetesen nagyméretű reaktorokat kellett építeni. Továbbfejlesztették azután magát a nyomás alatti földgázbontást is, ma már gyakori az un. vizgőzös reformálás i eljárás; ezzel a teljes eljárás külső energiaszükségletét lehetett viszont csökkenteni, ha a korábbi un. rézlugos szénmonoxid eltávolítás helyébe egy újfajta megoldás, az un. metanizálás léphetett. Ez viszont ismét más problémákat hozott magával, amelyek megoldása megint egy további lépéssel fejlesztette az ammóniagyártást. Ez a folyamat azonban nem állt meg és a vegyiparnak ez a talán egyik legbonyolultabb és műszakilag tekintve legszebb nagyüzemi eljárása folyamatosan tovább fejlődik.

Az ammóniagyártás e lényeges forradalmasítása és ennek révén a 100 tonnás egységekről előbb az 500, majd az 1000 és még ennél is több tonnás egységekre való áttérés mintegy 6-8 év alatt játszódott le, mig ezt megelőzően a hagyományos eljárás lényegében több évtizedig alig változott. Az egyes részletmegoldásokra egyébként még itt-ott találhatunk szabadalmakat, de az egész megoldásra aligha. Az említett részletmegoldások összehangolása, az optimális energiahasznositás kidolgozása (aminek a mai rendkívül nagy egységeknél hatványozott gazdasági kihatása van), az automatizálás bevezetése, a legcélszerűbb általános üzemelrendezés megtervezése együttesen messze túl - haladják az egyszerű engineering kereteit, a mindennapi rutintervezés szintjét, és csak különleges know-how, méghozzá komplex know-how birtokában végezhetők el. E komplex know-how-val gyakran nem is rendelkezik egy-egy szakvállalat egyedül, és ezért ilyen üzemek megvalósításához alkalmi konzorciumok alakulnak, ahol az egyes tagok együttes tudása formájában fog a komplex know-how jelentkezni. E komplex know-how létrehozásában persze nemcsak tervező, engineering szakvállalatok, hanem ammóniát gyártó cégek- 186 -