Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1963)
IV. Szabadalmaztatható és a szabadalmaztatás köréből kizárt találmányok
Mely esetben tagadják tehát meg a szabadalmi oltalmat újdonság hiánya miatt? A leggyakoribb eset az, hogy a találmány újdonságát közzétett nyomtatványok (vagy egyes sokszorosítványok) rontják le. Az Sztv. 3. §-a a nyomtatványokkal kapcsolatban megköveteli, hogy a nyomtatványokból a találmány annyira váljék ismertté, hogy az szakértők által használható legyen. E meghatározást a korábbi •— 1948 előtti — magyar joggyakorlat lényegesen „konzervatívabban” értelmezte, mint a mai gyakorlat. A korábbi joggyakorlat ugyanis a nyomtatványokban levő utalásokat, kissé általánosabb megállapításokat nem tekintette újdonságrontóaknak. Az újdonságrontáshoz szükséges volt az is, hogy a hivatkozott korábbi nyomtatvány elég alaposan és pontosan leírja a találmány tárgyát. Ma a bejelentések újdonságát nálunk hivatalból vizsgálják és ennek során az OTH nem vizsgálja különösebben, hogy mennyire vált a találmány ismertté korábbi nyomtatványokból, hanem megelégszik annak vizsgálatával, hogy egyáltalában ismertté vált-e. Igenlő esetben a bejelentést újdonság hiánya miatt elutasítja, az általános utalásokat pedig gyakran már ismertté válásnak tekinti, ami véleményünk szerint helytelen. Azt mondhatjuk tehát, hogy az újdonságrontó nyomtatványokat az OTH meglehetősen szigorúan ítéli meg, ellentétben a korábbi, inkább enyhének mondható joggyakorlattal. A hivatalból újdonságvizsgálatot folytató uniós országok közül még ennél is szigorúbban ítéli meg a nyomtatványok újdonságrontó jellegét a holland és svéd, s gyakran a nyugatnémet gyakorlat is. Általában enyhébb az osztrák és angol gyakorlat. A holland gyakorlat nemegyszer más iparágakból vett példák alapján is kedve59
