Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1963)
VII. Szabadalmaztatási eljárás Magyarországon és külföldön
rendezést stb.) eljárással együtt igényelni. Egy találmányon belül azonban igényelhető különálló és több egymáshoz kapcsolódó igénypontban eljárásra, valamint annak foganatosítására szolgáló különböző berendezésekre vonatkozó szabadalmi oltalom. Ugyancsak az igénypont tárgyi körében említendő az előző igénypontokkal való kapcsolat. Pótszabadalmi bejelentés igénypontjainál — legalábbis annak első igénypontjánál — az említendő meg, hogy a pótszabadalmi bejelentés a törzsszabadalom mely igénypontjához vagy igénypontjaihoz kapcsolódik. (A pótszabadalom mindenkor a törzsszabadalomhoz kapcsolódik, annak javítását, továbbfejlesztését szolgálja. Igénypontsorozata is a törzsszabadalomnak legalább egyik igénypontjához kapcsolódik.) Minthogy az Sztv. szerint több találmány (kiviteli alak. foganatosítási mód) csak akkor foglalható egy szabadalomba, ha a találmányok egy és ugyanazon tárgyra, mint ennek alkotó részeire vagy közreható eszközeire vonatkoznak, az igénypontsorozat valamennyi igénypontját közvetve vagy közvetlenül kapcsolatba kell hozni az első igényponttal. A tárgyi kört a jellemző résszel „azzal jellemezve”, „jellemezve”, „amelyre jellemző”, „amelyet az jellemez” szavak kötik össze és ezután következik mindaz, ami a találmány tárgyában új. Megjegyzendő, hogy az oltalom tárgyát a tárgyi kör és jellemző rész adatainak összessége határozza meg. Alábbiakban néhány példával szemléltetjük az igénypontok tárgyi körének fogalmazását. Például az 1. igénypont tárgyi köre a következő lehet: „2. Elektronsugaras olvasztókemence, vákuum szivattyúval és megfigyelő ablakkal, azzal jellemezve, hogy...” Ugyanezen igénypontsorozat 5. igénypontjában a tárgyi kör a következőképpen fogalmazandó: „5. Az 1—4. igénypontok bármelyike szerinti olvasztóként