Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1967)

IV. Szabadalmaztatható és a szabadalmaztatás köréből kizárt találmányok

aligénypontok, valamint a pótbejelentések tekintetében. Ha egyszer már tisztázódott, hogy a szabadalmi bejelentés megfelelő műszaki színvonalú, tehát haladást jelentő találmányra vonatkozik és e találmány a bejelentés főigénypontjában is kellően rögzítést nyert, akkor a haladást jelentő találmány egyes részleteit, változatait, továbbfejlesztését kifejező aligénypontok vagy pótszabadalmi bejelentések megítélése a találmányi színvonal szempontjából már általában nem olyan szigorú. Kivételt képez Hollandia, újabban pedig nálunk is szigorú a megítélés e tekintetben. (Lásd: Függelék 62. és 63. sz. jogesetét.) Ezért külföldön a legtöbb országban — ha ez lehetséges — célszerű az új, önálló találmányi bejelentés helyett az esetleges továbbfejlesztéseket pótbejelentés formájában benyújtani.

Műszaki megoldásra vagy találmányra nemcsak szabadalom formájában lehet oltalmat szerezni, hanem néhány országban — Magyarországon azonban nem — ún. használati minta (Gebrauchsmuster) formájában is. (Lásd: V. Fej.)

Ipari értékesíthetőség

A magyar Sztv. több külföldi szabadalmi törvényhez hasonlóan csak az iparilag értékesíthető találmányt tartja szabadalomképesnek. E törvények nem írják elő, hogy a találmány csak abban az esetben szabadalmaztatható, ha azt ténylegesen meg is valósítják, csupán a találmány megvalósíthatóságát követelik meg.

Az ipari megvalósíthatóság egyébként azt is jelenti, hogy a találmány szerinti műszaki megoldásnak nem egyedinek kell lennie.

Az ipari megvalósíthatóság fennforgását a különböző országok szabadalmi hatóságai ritkán vonják kétségbe. Ilyen kétely felmerülése esetén bekérhetik a találmány modelljét vagy az arra vonatkozó egyéb bizonyítékokat. Ha a bejelentő ennek bizonyítását (pl. kísérleti bemutatást) megtagadná, akkor a szabadalom is megtagadható. (Figyelemre méltó határozat szemlélteti, hogy a magyar joggyakorlat szerint „A megvalósíthatóság egyszerű tagadása nem elegendő a felszólalásban”. Lásd SZK. 1963. 10. sz. 355. old.)

74