Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1967)

I. A szabadalmi jog fejlődése és szerepe

A szabadalmi jog nem vezethet elkényelmesedéshez, hiszen a technika rohamos fejlődése azt követeli meg a vállalattól, hogy idő­leges monopolhelyzetét igyekezzen a lehető leggyorsabban kihasz­nálni, a találmány használatától eltiltott, vagy legalábbis a haszná­latért ellenérték fizetésére kötelezett versenytársakat pedig új és jobb eljárások kidolgozására ösztönzi. b) A szabadalmi kizárólagos jog adományozásával egyidejűleg az állam a találmányt nyilvánosságra hozza és ezzel meggátolja a társadalmi erőforrások pazarlásával járó párhuzamos kutatásokat és a találmányok üzemi titokká válását. A nyilvánosságra hozott ta­lálmányt az oltalmi idő letelte után bárki szabadon használhatja. c) A szabadalom nem önkényesen, hanem a gazdasági fejlődés objektív törvényei szerint és az egyes kollektívák munkája alapján alakul ki, tehát bármelyik gazdasági egység által elérhető, ha cél­szerűen használja ki a vállalat kollektívája által képviselt szellemi kapacitást. Ezért a szabadalom hozzájárul olyan helyzet megterem­téséhez, amelyben a gazdálkodás minden mozzanatát áthatja a mű­szaki fejlesztés. d) Mindezek következtében a szabadalmi jog következetes for­mája — rugalmas árrendszer mellett — lehetővé teszi, hogy a vál­lalatok az eddiginél közvetlenebbül és nagyobb mértékben élvez­zék a jó gazdálkodás és a műszaki fejlesztés előnyeit, mivel lénye­gesen kedvezőbb feltételek között képes termelni és értékesíteni az a vállalat, amelynek az adott termékfajta előállítására kizárólagos joga van. Ez arra ösztönzi, hogy vállalja a találmány megvalósítá­sával járó munkát és kockázatot, amely különösen a nagyobb be­fektetést és kockázatot igénylő találmányok esetén lehet fontos. Gazdasági fejlődésünk adott szakaszában — a gazdasági mecha­nizmus reformjának végrehajtásának idején — célszerűnek láttuk a szabadalmi jog perspektíváit előrevetíteni. E gondolatok ismerteté­sétől azt várjuk ugyanis, hogy az állami vállalatok, a kutató-, a terve­ző-és fejlesztő intézetek már a legközelebbi jövőben fokozottabban kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyeket a műszaki fejlesztés, a vállalatok egymás közti versenye aktív befolyásolásának előmoz­dítása érdekében a szabadalmak nyújtanak. Jelenlegi viszonyaink között sem hanyagolható el azonban az a

Next

/
Thumbnails
Contents