Almay György et al.: Kézikönyv az újításokról és találmányokról (Budapest, 1958)
I. rész. Újítások
/) Első díjrészlet. Ide az előkalkuláció alapján megállapított díjrészlet összegét és a kifizetés keltét kell bevezetni. g) Második díjrészlet. Itt a közbensőleg kifizetett díjrészlet öszszegét és a kifizetés keltét vezetik be. h) Utolsó díjrészlet. Az utókalkuláció alapján megállapított újítási díj hátralékos összegét jegyzik fel, a kifizetés időpontjának megjelölésével. i) Eszmei díjazás. Ezt a rovatot csak akkor töltik ki, ha a javaslatnak forintban közvetlenül kifejezhető eredménye nem állapítható meg és ezért eszmei díjjal díjazták. j) Az újítá$ alkalmazásának helye és időpontja. Ebben a rovatban kell feltüntetni, hogy az újítást mikor és hol vezették be. k) Az üzemszerű alkalmazás helye és időpontja. l) Intézkedések. Ebben a pontban szerepelnek az újítási javaslattal kapcsolatos különböző intézkedések, a kísérleti vagy megvalósítási szerződés kelte, a kísérletben vagy megvalósításban közreműködők neve stb. Mindezekből érzékelhető, hogy az újítási napló vezetése az újítási előadónak egyik legfontosabb feladata. Az újítási naplónak biztosítania kell, hogy tisztázottak legyenek mindazok a tényezők, amelyek egy javaslat benyújtásától kezdve annak üzemszerű bevezetéséig és a díjazás lezárásáig felmerülnek. Az újítási naplónak világosan kell mutatnia a javaslattal kapcsolatos jogi, műszaki, anyagi állapotot. De ezen túlmenően az újítási napló helyes és szabályszerű vezetése igen eredményes segédeszköz az újítómozgalom propagandája, valamint a helyes statisztikai kiértékelés céljából is. Az újítási napló formájának megállapítása az Országos Találmányi Hivatal feladata és az új rendelet adta körülmények szükségessé fogják tenni az újítási napló eddigi formájának megváltoztatását. Mindaddig, míg az új forma nem alakul ki, addig az újítási naplót a fentebb leírt módozatok alapján kell vezetni. 5. §. Az újítási javaslat tárgyának kifüggesztése Az újítási előadó a nála bejelentett javaslat tárgyáról a javaslattevő nevének és a bejelentés időpontjának feltüntetésével közleményt készít és azt a vállalat (állami szerv) hirdetőtábláján, vagy erre alkalmas más helyen, a javaslat benyújtásától számított két napon belül kifüggeszti. Ennek megtörténtét az újítási napló megfelelő rovatába be kell jegyezni. A kifüggesztett közlemény nem tartalmazhat utalást az újító által javasolt megoldásra. A kifüggesztés időtartama 8 nap. 1 36