Almay György et al.: Kézikönyv az újításokról és találmányokról (Budapest, 1958)
I. rész. Újítások
b) A benyújtás napja. A legfontosabb rovat, mert sokszor ez dönti el a szerzői elsőbbség kérdését, éppen ezért különös figyelemmel kell kitölteni. c) A javaslat tárgya. Ezt a rovatot*úgy kell kitölteni, hogy abból a javaslat címe mellett az újítás lényege is megérthető legyen. d) A javaslattevő neve, beosztása, munkahelye és címe. A javaslattevők nevét még abban az esetben is fel kell tüntetni ebben a rovatban, ha brigád-formában nyújtották be a javaslatot. A javaslattevő beosztásának bejegyzése azért fontos, mert az elbírálásnál számításba jöhet a munkaköri kötelesség kérdése is. Ugyancsak fontos és szükséges a javaslattevő címének bejegyzése is. e) —f) Társszerzőség, munkaköri kötelesség aránya. Ezen rovatba kell bevezetni, hogy a társszerzők milyen százalékarányban részesednek az újítási díjból. (Természetesen a bejegyzés utólag történik, ha a százalékos részesedést az egyszemélyi elbíráló megállapította.) g) A javaslat kifüggesztésének helye és ideje. h) Továbbított javaslat címzettje és az elküldés időpontja. Ebben a rovatban fel keli tüntetni, hogy hova és mikor küldték el azokat a javaslatokat, amelyek elbírálására a vállalat nem illetékes, vagy amelyeknél más szervtől szakvéleményt kell beszerezni. i) Az egyszemélyi elbíráló határozata. Ez a rovat tartalmazza a vezető döntését és a döntés időpontját. j) Felettes szerv határozata. Ezt a rovatot természetesen csak akkor kell vezetni, ha a javaslat valamilyen oknál fogva (pl. vezető állású javaslattevő, díjösszeg nagysága stb.) a feletes szervhez kerül. k) A kísérletért és bevezetésért felelősök. E rovatba írandók azok a személyek, akiket az egyszemélyi elbíráló kijelölt a kísérletek lefolytatására, valamint a javaslat bevezetésére. E rovatba vezetendő be ugyancsak a kísérlet lefolytatásának, illetve a bevezetésnek a határideje, illetve ütemezése is. l) Tapasztalatcsere. Ide kell bejegyezni azt, hogy az elfogadott és megvalósított javaslatot mikor és hiva küldték el tapasztalatcsere céljából. Az újítási napló jobboldalán levő rovatok a már elfogadott és bevezetett javaslatokkal kapcsolatos feljegyzésre szolgálnak. Ezek a következők: a) Előkalkuláció. Itt kell feltüntetni a javaslat előzetesen kiértékelt várható népgazdasági eredményét. b) Közbeeső kalkuláció. c) Utókalkuláció. A gazdasági év közbeeső és az év végén elvégzett kalkulációk feljegyzésére szolgáló rovatok. Az utóbbi az újítási javaslattal elért teljes népgazdasági eredményt mutatja. d) Különbözet az elő- és utókalkuláció között. (+, — különbségek.) e) A gazdasági év lejárta: Ezen rovat csak akkor töltendő ki, amikor az utókalkuláció már megtörtént és az ügy elintézettnek tekinthető. 3* — 14/21 S 35