Almay György et al.: Kézikönyv az újításokról és találmányokról (Budapest, 1958)
Bevezetés. A tízéves újítómozgalom
talanságban voltak abban a tekintetben, hogy az újítást elbíráló szervek, vagy állami hivatalnokok milyen díjat fognak részükre utólag megszabni. Vagyis eddig az újítási javaslat elfogadása, kikísérletezése, megvalósítása és díjazása szinte államigazgatási aktus volt, mert hiszen az állam alkalmazottja, hivatalnoka az állam nevében egyoldalúan döntött ezekben a kérdésekben és közölte határozatát az újítóval. Az újító legfeljebb érdeklődhetett újításának somsa iránt. Ebből sok vita, panasz és felebbezés keletkezett. Túl szigorúnak bizonyult az a rendelkezés, hogy a műszaki dolgozók egy értékes rétege, a tervező intézeti dolgozók nem újíthattak hivatalból kapott feladataikkal kapcsolatban, hanem csak azokon kívül. Ez arra vezetett, hogy a tervezőik újítási tevékenysége gyakorlatilag megszűnt, pedig éppen ettől a rétegtől nagy jelentőségű és országos jelentőségű javaslatokat lehet várni és bekapcsolódásuk az újítómozgalomba országos érdek. Az is fékezte a mozgalmat, hogy nem állott kellő anyagi erőforrás rendelkezésre az újítások kisérletezésére és megvalósítására. Gyakran kevésnek bizonyuló, a béralapnak 0,5°/o-os hányadát kitevő keret állt e célra rendelkezésre. A szerzői tanúsítványos rendszer sem vált be. A gyakorlatban nem lehetséges a minisztériumokban, távol az üzemektől, a kísérletezés és megvalósítás kérdésében állást foglalni. Az évekig tartó várakozási idő alatt a műszaki fejlődés, amely ma világviszonylatban rendkívül gyors, a találmány értékét gyakran elsöpörte. Azok a törekvések, amelyek a minisztérium nyilatkozatának meggyorsítására irányultak, eredménytelenek voltak. Találmányi ügyekben a döntés általában rendkívül elhúzódott, gyakran hibás volt. A hibák taglalása után vizsgáljuk meg az új rendelet célkitűzéseit és fontosabb rendelkezéseit abból a szempontból, hogy ezek a felsorolt hibák kiküszöbölésére mennyiben alkalmasak. Az újításokról és találmányokról szóló 38/1957. MT. sz. új rendelet egyik fontos feladata volt az eddigieknél fokozottabb jogvédelmet biztosítani az újítóknak, feltalálóknak és ezzel megkímélni őket az egyoldalú, bürokratikus, gyakran lélektelen eljárásoktól, amelyek utólagos fellebbezésekre, díjvitákra, panaszokra, végső fokon elkedvetlenedésre vezettek. Gondoskodni kellett arról is, hogy a vállalatok eddigi passzivitása megváltozzék, egyfelől a bevezetésért viselendő felelősség megnövelésével, másfelől a vállalati dolgozók anyagi érdekeltségének fokozásával. Üj díjazási irányelveket kellett kialakítani, amelyek nemcsak megtakarításokat célzó javaslatok megtételére, hanem új, nívós fogyasztási cikkek, termelési eszközök kapacitásnövelésre, illetőleg a minőség javítására irányuló javaslatok kidolgozására is ösztönöznek. Jelen helyzetünkben ugyanis iparfejlesztésünknek nemcsak megtakarítások elérése a célja, hanem a most felsorolt feladatok megoldása is. El kell érni, hogy az újítók és feltalálók a jövőben inkább a műszakilag értékesebb javaslatok kidolgozására törekedjenek, mert ezen az úton lehet az egész mozgalom által elért népgazdasági eredményt jelentősen megnövelni és csak így lehet az Ul
