Almay György et al.: Kézikönyv az újításokról és találmányokról (Budapest, 1958)

Bevezetés. A tízéves újítómozgalom

eszmei alapon, díjazott javaslatoiknál — számításaink szerint — az

átlagos díjkulcs csak 3,7°/o, amelyen belül 1—l,6°/o az országos és nagy jelentőségűekre, 5—6% pedig a közepes és kis jelentőségűekre esik. Míg a kalkulált javaslatokra átlagosan 1100 Ft jut újítási javaslatonként, addig az eszmei alapon díjazott javaslatok közül mindössze 115 Ft jut egy megtakarítással járó javaslatra, 287 Ft pedig egy többtermelést eredményező javaslatra, átlagosan tehát 218 Ft. Ilyen okok sekélyesítik el a javaslatok színvonalát és teszik kétessé azt is, hogy a csekély díjösszegek mögött áll-e egyáltalán megfogható gazdasági eredmény.

A statisztikától függetlenül több olyan hibáról is tudtunk, amelyek szintén károsak voltak a mozgalom továbbfejlődése szempontjából. Például a javaslatokat — főleg az értékesebbeket — késedelmesen vezették be, egy részüket pedig be sem vezették. Ennek az az oka, hogy a vállalatok és dolgozóik az újítások bevezetésében alig voltak érdekeltek és éppen ezért vonakodtak vállalni az újítások bevezetésével járó nagyobb kockázatot és felelősséget. Ez azzal járt, hogy éppen azok a legértékesebb javaslatok, amelyek a megtakarítások jelentős részét hozták, gyakran félévvel vagy egy évvel későbben valósultak meg, miáltal a népgazdasági eredményben be nem hozható kiesés keletkezett. Évi több száz millió forintra becsülhető a késedelmesen bevezetett újítások által a népgazdaságnak akozott veszteség. Sok veszteséget okozott az is és rossz fényt vetett a mozgalomra, hogy a kisebb jelentőségű javaslatoknál — főleg a díjazási időszak lejártával — az újítás alkalmazását gyakran megszüntették és így annak várt, tartós hatása nem érvényesülhetett.

Avulttá vált már a javaslatok két kategóriára való felosztása: termelési ésszerűsítésekre és műszaki ésszerűsítésekre. A régi merev díj skála eddig is végrehaj ihatatlannak bizonyult a gyakorlatban és különböző úgynevezett „gumi szakaszokkal” kellett annak merevségén enyhíteni. A további korrekciók helyett helyesebbnek látszott a szélső határok megjelölése, amelyek között a szerződő felek megállapodhatnak, figyelembe véve az élet sokféle mérlegelendő szempontját. Szembetűnt az is, hogy a díjazás időszaka, vagyis újításoknál az egy év, találmányoknál pedig öt évből a legkedvezőbb három év kevés, mert. ilyen időszak alatt a javaslatok szélesebb körben nem vezethetők be, tovább nem tökéletesíthetők stb. Az említett időszak lejártával az újító érdekeltsége megszűnt, pedig a népgazdaság éppen kezdetben hozta a legnagyobb anyagi áldozatokat a javaslat bevezetésére, a nehézségek elhárítására. Emiatt nem jöhetett számításba az az időszak, amikor a továbbfejlesztés már viszonylag csekély szellemi és anyagi erőfeszítéssel lett volna eszközölhető.

Akadályozta a fejlődést

Közismert és sokat ostorozott hiba volt az újítások bürokratikus, centralizált intézése is. A díjakat utólagosan, önkényesen, merev díjskála alapján állapították meg. Az újítók hosszú ideig bizony10