Almay György et al.: Kézikönyv az újításokról és találmányokról (Budapest, 1958)

Bevezetés. A tízéves újítómozgalom

szabad eszmei díjat megállapítani, ha a főmérnök és főkönyvelő fegyelmi felelősség mellett igazolják: a népgazdasági eredmény forintban nem kalkulálható; továbbá, hogy eszmei díjat nem szabad hamarabb kifizetni, mint a kalkulált díjat.

(Az újítások népgazdasági eredményének megállapításával, mérésével és kimutatásával kapcsolatban a 14/1955. PM sz. rendelet tisztázta, hogy milyen eredményt kell figyelembe venni, s azt hogyan kell kiszámítani, mi a számítás bázisa és melyek az eredményt javító és rontó kihatások, amelyeket szintén figyelembe kell venni. Előírta, hogy nemcsak a vállalaton belüli, hanem az újítás következtében más vállalatoknál mutatkozó kihatásokat is figyelembe kell venni. Például a továbbfeldolgozó vállalatoknál jelentkező eredményeket.)

A kooperációs gondolat erősítésére kimondta a rendelet azt is, hogy az újítási feladattervekkel kapcsolatban nemcsak a saját vállalaton belüli problémákat kell figyelembe venni, hanem azokat a feladatokat is, amelyeket a továbbfeldolgozó vállalatok tűznek ki önköltségük, termelékenységük vagy kapacitásuk javítása érdekében. Ez már a vállalati sovinizmus elleni harc egyik kezdeti fegyvereként jelentkezett. A műszaki színvonal emelésére irányult az az intézkedés, hogy a jövőben minőségrontó újítást általában elfogadni nem lehet. Az újítók számára nagyobb anyagi ösztönzést biztosított azzal, hogy a Minisztertanács elnökének felhatalmazást adott az eddigi 100 000 Ft-os maximális újítói, illetőleg 200 000 Ft-06 feltalálói díjnak a felemelésére. A díjat 50%-kal akkor is lehetett emelni, ha a minőség javult. Ez a rendelet biztosította, hogy külföldi értékesítés esetén a feltalálónak díjazás jár. A lazaságok kiküszöbölése szempontjából az élolegesdi rendszer felszámolását célozta az a rendelkezés, hogy általában csak a megvalósítás után lehet előleget fizetni. Eddig az elfogadás után nyakrafőre fizethettek előleget, így gyakran a megvalósítás szorgalmazására az újítót már nem ösztönözte a további díjrészlet. A rendelet a munkaköri kötelezettséget is tisztázta, de a tervezők, műszakiak szempontjából túlságosan szigorú intézkedéseket tartalmazott. Bevezette a közreműködői díj fogalmát is, de annak mértéke (a díjnak 15—20%-a) a gyakorlatban kevésnek bizonyult.

Mindezek a rendelkezések azonban nem voltak alkalmasak arra, hogy a mozgalmat teljes mértékben a népgazdaság műszaki fejlesztésének szolgálatába állítsák és hogy a hibákat, erkölcstelenségeket gyökerestől kiirtsák. El kellett szakadni a régitől azokon a pontokon, amelyek korábban ugyan jók voltak a mozgalom tömegméretűvé tételére, de most már akadályozták az egészséges fejlődést. Ezért szükség volt minél előbb teljesen korszerű és új alapokon nyugvó rendelet kiadására.

Az új rendelet előkészítésére az OTH a SZOT-tal együtt részletes és széles megfigyeléseken alapuló elemző munkát végzett. Széleskörű megbeszéléseket tartott az újítókkal, feltalálókkal. A pécsi jogászi tudományos ankéton 1956 májusában, továbbá a tervező irodák dolgozóinak 1956. évi őszi ankétjén több fontos kérdést tárgyalt meg.

7