Vida Sándor: A védjegy pszichológiai és jogi megközelítésben (Budapest, 1985)

I. Alapfogalmak

Ha a védjegynek a belföldi piacon is, különösképpen azonban a külkereskedelmi tevékenység során ilyen számottevő gazdasági jelentősége van, akkor érthető módon merül fel az a társadalmi igény, hogy ezt a gazdasági pozíciót, a maga eszközeivel a jog is megszilárdítsa.

Ezért az ipari forradalmat követően, már a mült század második felében az egész világon kialakult a védjegyjog mai rendszere. Viszonylag fiatal jogágról lévén szó, amely alig több mint százéves, a védjegyjog rendelkezései a legtöbb országban, legalábbis ami a normatív szabályozás által érintett alapvető kérdéseket illeti, lényeges hasonlóságokat mutatnak fel. Ezt a kezdettől fogva meglevő alapvető hasonlóságot tovább fokozta, hogy 1883-ban a világ akkoriban vezető ipari országai úgynevezett Uniós Egyezményt hoztak létre, amelyben a védjegyjog alapvető normáit nemzetközileg is egységesítették.

Az 1883. évi Uniós Egyezmény nemzetközileg egységesített meghatározását adja azoknak a megjelöléseknek, amelyek a védjegyként oltalomból kizárhatók (Vö. az 1970. évi 18. tvr.-tel kihirdetett egyezmény 6qumquies cikke), nevezetesen: ha az harmadik személy szerzett jogait sérti, ha annak nincs megkülönböztető jellege, ha az kizárólag olyan jelekből vagy megjelölésekből áll, amelyek a kereskedelemben az áru fajának, minőségének, menynyiségének, rendeltetésének, értékének, származási helyének vagy az előállítás idejének feltüntetésére szolgálnak, ha az a köznyelvben vagy a kereskedelem tisztes és állandó szokásai szerint használatossá vált abban az országban, ahol az oltalmat igénylik,

ha az az erkölcsöt vagy a közrendet sérti, különösen ha a közönség megtévesztését szolgálja.

2. A védjegy mint a jogi szabályozás tárgya

12