Palágyi Róbert: A magyar szerzői jog zsebkönyve (Budapest, 1959)
Tizenharmadik fejezet. A szerző honossága és a mű származási országa a szerzői jog szempontjából
beleegyezése nélkül a szerzői jognak bitorlása és a tilalom tekintetében nem tesz különbséget az, hogy a mű többszörösítése, közzététele és forgalombahelyezése egészen vagy részben történt-e. Ez alól az általános szabály alól a törvénynek 9. §-a kiveszi az ott szorosan meghatározott eseteket. A fellebbezési bíróság a meg nem támadott s ennélfogva a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás alapján helyesen állapította meg, hogy Kiss József verseinek az alperes hírlapi cikkében közlése az elhaTT^zerző örököseinek beleegyezése nélkül az Szjt. 9. §-ának kivételes rendelkezéseivel megengedett esetek körébe nem sorozható, s ennélfogva az alperes a szerzői jog bitorlásáF követte el. Téves az alperesnek az az álláspontja, hogy irodalmi műveknek politikai bírálatát tartalmazó cikkében a bírálat tárgyává tett verseket jogosult volt a cél által indokolt terjedelemben a szerzőnek, illetve jogutódainak beleegyezése nélkül is közölni. A törvénynek kivételes, ezért szorosan magyarázandó, tehát tásabb körre ki nem terjeszthető" rendelkezései ugyanis kisebb verses műveknek a szerző beleegyezése nélkül, a cél által indokolt terjedelemben átvételét csak olyan nagyobb munka, vagy olyan gyűjtemény számára, amely nagyobb munka tarta1roa szerint önálló tudományos műnek tekinthető, vagy amely gyűjtemény többek műveiből kizárólag egyházi vagy iskolai használatra szerkesztett, engedik meg — ahhoz pedig kétség nem férhet, hogy az alperesnek a perirathoz mellékelt napilapban megjelent hírlapi cikkét— célja és tartalma szerint — önállóan tudományos műnek minősíteni nem lehet, a szerző beleegyezése nélkül megengedett közlésnek előbb említett másik két esete pedig nyilvánvalóan itt szóba sem kerülhet. (C. I. 747—1939.) 30. Munkaviszony. Nem lehet olyan álláspontot elfoglalni, hogy a hivatali kötelességénél fogva alkotott műért semmi körülmények között sem igényelhető szerzői jogdíj. Alkotmányunk alapvető tétele, hogy mindenkit munkájának megfelelően kell díjazni. Az 500.560/1951. (Tg. É. VII. 11.) O. T. Á. H. számú rendelet, mely a szakirodalom szerzői díjainak megállapításáról rendelkezik, a 14. §-ában kimondja, hogy állami vállalattal szolgálati viszonyban álló személynek azért a szerzői munkájáért, amelyet a szolgálati viszonyból folyóan hivatali, illetőleg szolgálati tennivalóként végzett, a rendelet alapján díj nem jár. A Legfelső Bíróság az Áf. IV. 20.902/1955. számú ítéletében már kimondotta, hogy ha a szerző a művét hivatali kötelességénél fogva alkotta, s azért meghatározott körben való felhasználás esetén szerzői jogdíjat nem is követelhet, a máshol való felhasználás esetén a kifejezett lemondás esetén kívül a szerzői jogdíjat részére ki kell fizetni. Nem lehet tehát olyan álláspontot elfoglalni, hogy a hivatali kötelességénél fogva alkotott munkáért semmi körülmény között nem követelhető szerzői jogdíj. Az ilyen igény elbírálásánál minden irányban kiterjedően tisztázni kell a tényállást, nehogy az ilyen, rendszerint értékesebb munka bármilyen mértékben is díjazatlanul maradjon. 284
