Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog, különös tekintettel a M. Kir. Kúria gyakorlatára (Budapest, 1936)
Az 1921. évi LIV. t.-cikk a szerzői jogról - Első fejezet. Írói művek
95 bitorlása tekintetében gondatlanság terheli, ha nem tesz eleget annak a kötelezettségének, amelynek értelmében ügyelni tartozik arra, hogy lapjában felvett dolgozatok közzététele mások jogainak sérelme nélkül történjék. Nem áll ellentétben a kir. Kúriának említett állásfoglalása az idézett elvi határozattal azért, mert az a további kérdés, hogy az adott esetben megszegte-e a felelős szerkesztő az elvi határozat szerint őt terhelő átvizsgálási kötelességét, — csak az elbírálás alatt álló eset összes körülményeinek mérlegelésével dönthető el. A felelős szerkesztőnek, — amint azt az 59. számú elvit határozat kimondja, — tudomást kell szereznie minden dolgozatról, mely a lapban közlendő lesz. Nem védekezhetik tehát azzal, hogy a dolgozatról nem volt előzetes tudomása. De az 59. számú elvi határozatnak — a kir. Kúria gyakorlatában kialakult helyes értelme szerint — a felelős szerkesztő terhére az átvizsgálási kötelesség elmulasztása címén is a közleményben foglalt bitorlás elkövetése körül gondatlanság csak akkor állapítható meg, ha a sérelmes közlemény áttekintésekor a nála feltehető általános műveltség s a tőle elvárható gondosság mellett észlelnie kellett volna, hogy az bitorlás, azaz a Szjt.-be ütköző vétség tényálladékát foglalja magában. A felelős szerkesztő a kir. Kúria P. I. 1110/1929. sz. ítélete szerint a sértett féllel szemben nem hivatkozhatik arra, hogy a lap szerkesztésével mást bízott meg, mert harmadik személyekkel szemben mindenkor azt kell feltenni, hogy a közlés a felelős szerkesztő tudtával és hozzájárulásával történt. Vagyis gondatlanság címén ez esetben is felelősségre vonható. A kir. Kúria P. I. 4062/1931. sz. alatt hozott ítéletében kimondta, hogy mivel a felelős szerkesztőt a közleménynek a felperes szerzői jogát sértő közlése tekintetében sem szándékosság, sem gondatlanság nem terheli, s így a közlemény sérelmezett közlésében vétlenül működött közre, ezért ugyanő a Szjt. 18. §-ának 2. bekezdése értelmében csupán gazdagodása erejéig felelős. De mivel a közlés folytán nem ő, hanem a lapkiadó vállalat gazdagodott, s a felelős szerkesztő gazdagodására a felperes adatot szolgáltatni nem tudott, ezért a felelős szerkesztőt gazdagodás címén sem találta marasztalhatónak. A fentiekből következik, hogy a felelős szerkesztő annak kívánságára, aki a lapban megjelent valamely közleményt a Szjt. alapján sérelmez, megnevezni köteles azt a
