F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Első rész - I. Az iparjogvédelem fogalma és kapcsolata a kutatás, a fejlesztés, a termelés és az értékesítés folyamatával
A mondottakkal összhangban a műszaki megoldások iparjogvédelmi státusa a szervezetek és magánszemélyek külső jogviszonyaiban egy adott országon belül az alábbi lehet: — szabadalmazott megoldás, — titokvédelemben részesülő (know-how-ként kezelt) megoldás, — a közkincs körébe tartozó megoldás. A közkincs körébe tartozik minden olyan megoldás, amely akár szerzői jogi védelmét élvező és magától a feltalálótól eredő publikációban, akár egyéb módon, — pl. a termék vagy termelési eljárás nyilvános bemutatása forgalomba hozatal formájában — nyilvánosságra került, így bárki számára hozzáférhető és bármely szakember által megvalósítható —, és nem áll, vagy már nem áll szabadalmi oltalom alatt. Az ilyen megoldás a nyilvánosságra jutás után többé már nem szabadalmazható, azaz nem vonható ki a közkincs köréből. A nyilvánosságra jutást (a feltalálótól eredő ún. önpublikáció esetén is) a később meginduló szabadalmi eljárásokban általában úgy értékelik, mint újdonságrontó adatot, amely meggátolja a találmány szabadalmazhatóságát. A fentieknek megfelelően tartózkodni kell a műszaki megoldások megfontolatlan nyilvánosságra hozatalától és a tudományos kutatásoknál indokolt publikációorientáltság helyett a műszaki fejlesztőknek inkább titokorientáltnak kell lenniük. Meg kell jegyezni, hogy egyes nagy cégek, rendszeresen publikálnak olyan — „marginális” jelentőségű — találmányokat, amelyeket nem kívánnak sem szabadalmaztatni, sem titokban tartani (pl. Xerox Disclosure Journal). A közkinccsé tett eredményeket többé más nem szabadalmaztathatja, a kifejlesztőnek pedig már úgyis előnye van a technikai-gazdasági versenyben. A közkincs körébe tartozás azt jelenti, hogy a megoldást bárki engedély és díjfizetési kötelezettség nélkül hasznosíthatja jogszerű gazdasági tevékenysége körében. A közkincs körébe kerülés tehát általában a kutatási-fejlesztési eredmény értékesíthetőségének elvesztésével jár; a műszaki ismeretnek csak a titokban tartás vagy a szabadalmazás útján való elkülönítés, illetve körülbástyázás adhat áruformát. Ennek révén teremthető meg az az „iparjogvédelmi statika” (alapjogviszonyok), amelyre a licencia- és know-how-szerződések dinamikája (felhasználási jogviszonyok) építhető. A közkincs körébe tartozó megoldások „szabad” hasznosításának azonban vannak bizonyos korlátái, részben a tisztességtelen gazdasági tevékenységet (versenyt) tiltó jogszabályok, részben az adott megoldásra más országokban esetleg érvényes szabadalmak miatt. A tisztességtelen gazdasági tevékenységet (versenyt) tiltó jogszabályok ugyanis rendszerint tiltják — még közkincs körébe tartozó megoldások esetén is — a piacon jelenlévő versenytárs széles körben ismert és jellegzetes árujának „szolgai másolását” („slavish imitation”). A közkincset képező megoldások „szabad” hasznosításának másik korlátja az, ha az egyik országban közkincsnek minősülő megoldások más országban esetleg valaki javára szabadalmi oltalom alatt állnak, és így a gyártott termék ebben az országban nem lehet szadadalomtiszta. 20
