F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Első rész - VI. Kutatási-fejlesztési szerződések; licencia- és know-how-forgalom
kai koncepciót illeti, utalhatunk ezzel kapcsolatos jelentős párt- és állami állásfoglalásokra, nevezetesen a Tudománypolitikai Bizottságnak a licenciapolitikával kapcsolatos irányelveire. Kedvező változások figyelhetők meg az információs bázis megteremtése terén is. Úgy tűnik, a gazdasági szabályozók még nem minden tekintetben ,,licenciabarátok”, bár itt is megfigyelhetők kedvező törekvések. Az intézményeknek is számos fontos feltételt kell megteremteniük, ide értve a tudatos fejlesztési — és ennek szerves részét képező licencia— politika meghatározását, az importált technológia adaptálásához, honosításához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi feltételeket, tehát megfelelő szakembergárdát, műszerparkot, információkat, a szükséges pénzeszközöket, beruházási lehetőségeket, a licencia alapián történő gyártáshoz szükséges kooperációt stb. Érdemes hangsúlyozni a gazdasági és műszaki feltételek szoros egységét, az innovációs, komplex jellegű mérlegelés szükségességét; azt nevezetesen, hogy a tervezett műszaki újdonság piaci, értékesítési feltételei is megvannak-e, amihez színvonalas piackutató, marketingtevékenység megszervezése mellőzhetetlen. A műszaki, szervezési, gazdasági, információs tényezők mellett (de nem helyettük) megfelelő jogi eszközök is szükségesek. Amint az új eredmények létrehozásának ösztönzésében és szervezésében is fontos szerepet játszanak a szerződéses módszerek, a műszaki információk áramlásában is hagyományosan a legcélszerűbben felhasználható eszköztárt a — tág értelemben vett — licenciaszerződések biztosítják. b) A licenciaszerződések fogalma, fajai, szabályozása A „klasszikus” licenciaszerződési fogalom (licencia-engedély) abból indult ki, hogy a szabadalmazott találmány lényegét a szabadalmi eljárás során a szabadalmas feltárta, az oltalmazott megoldást tehát mindenki megismerheti és alkalmazhatja, ezt azonban a szabadalmi oltalom által biztosított kizárólagos jellegű jogi helyzet megakadályozza. A kívánt hasznosításhoz tehát csak arra van szükség, hogy a szabadalmas a megadott hasznosítási engedéllyel (licenciával) felhatalmazza a licenciavevőt a hasznosításra. Leegyszerűsítetten tehát: a licenciaadó engedélyt ad, a licenciavevő pedig fizet. Ezt a hagyományos modellt a gyakorlat fejlődése erősen a perifériára szorította. Mind a hazai, mind a nemzetközi tapasztalat sokszorosan alátámasztja azt a következtetést, hogy a licenciaszerződések tárgya, az ilyen szerződésekkel közvetített információk köre sokkal szélesebb, mint a szabadalommal oltalmazott megoldásoké. A know-how jellegű információk ma már jellegzetes tárgyai a licenciaszerződéseknek, akár szabadalmazott találmányokhoz kapcsolódva, akár önállóan. Ezzel összefüggésben ismételten kell röviden foglalkoznunk a know-how-val. A know-how vagyoni értékű, forgalomképes műszaki (esetleg ennél tágabb, gazdasági, szervezési stb.) információ, ismeret, tapasztalat. A forgalomképességből következik, hogy a know-how-nak minősülő megoldás nem — vagy nem minden elemében — ismert, bizonyos fokig titkos, nem bárki számára hozzáférhető 181
