F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Első rész - VI. Kutatási-fejlesztési szerződések; licencia- és know-how-forgalom
nek, kölcsönös tájékoztatásának szerződéses feltételeit is rögzíteni kell. Szokásos, hogy a szerződő felek már a szerződés megkötésekor megjelölik azokat a szakembereket (ún. témafelelősök), akik a kapcsolat tartására, esetleg nyilatkozatok megtételére jogosultak. Nemegyszer rendszeres konzultációt, ún. részjelentési kötelezettséget ír elő a szerződés. Kívánatos szabályozni a szerződésben a kutatói szolgáltatás teljesítésének a módját, ezzel összefüggésben az átadás-átvétel, az elfogadás szabályait (pl. vitaülés. üzemi kipróbálás stb.), az elfogadó nyilatkozat megtételéhez szükséges időtartamot, a hallgatás konzekvenciáit (pl. elfogadásnak minősül). Ehhez kapcsolódik a szerződés teljesítésének időbeli meghatározása. Történhet ez meghatározott határidő megjelölésével (esetleg közbenső részhatáridőkkel), de köthető kutatási szerződés határozatlan időre (folyamatos kutatási szolgáltatás) is. A kutatási szerződésekkel szervezett kapcsolat tipikusan bizalmi jellegű, „személyhez kötött” viszony. Másrészről azonban — a korunk tudományára is jellemző specializáció és interdiszciplinaritás folytán — nemegyszer szükség van közreműködők igénybevételére. Ennek lehetőségét, feltételeit, a kutató felelősségét közreműködői mulasztása esetére stb. ugyancsak célszerű megfelelően szabályozni a szerződésben. Kiemelkedő szerepet játszanak a kutatási szerződések terén a szellemi alkotások, akár mint a szerződéses kutatás kiindulási alapjai, akár mint a szerződés alapján kifejtett tevékenység eredményei. Az olyan információk tekintetében, amelyek jogi oltalomban részesíthetők — akár a szerződéskötés során, akár a szerződés teljesítése kapcsán jutottak tudomásra —, a szerződő feleket titokban tartási kötelezettség terheli, ún. harmadik személy (kívülálló) tudomására az ilyen információkat csak az ezeket nyújtó fél hozzájárulásával hozhatja. A kutatási eredményként létrejött szellemi alkotás feletti rendelkezés tekintetében a felek szerződéses megállapodása az irányadó. Ilyen hiányában a jogszabály előírásai alkalmazandók. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy a létrejött szellemi alkotás felett a megbízó gyakorolja az általános rendelkezési jogot (pl. őt illeti meg a szabadalmi igény), a kutató az eredményt csupán saját belső (kutatási) tevékenységében használhatja fel, de nyilvánosságra nem hozhatja, kívülállókkal nem közölheti, kivéve, ha ehhez a megbízó hozzájárult. (Az ilyen, a megbízót illető általános rendelkezési jog ellentétele rendszerint a díjazásban, többletdíjazásban jut kifejezésre.) A felek megállapodása hiányában a létrejött alkotás tekintetében az általános rendelkezési jog a kutatót illeti meg, a megbízó a rendelkezésére bocsátott eredményt csak saját belső (üzemi) tevékenységében használhatja fel, azt harmadik személlyel nem közölheti, és nyilvánosságra sem hozhatja. (A gyakorlatban nem ritka, hogy az elért eredményt, pl. találmányt a szerződő felek „közös szellemi tulajdonának” minősítik, pl. ötven-ötven százalékos arányban. Az állami, hatósági kutatási megbízások esetén a tipikus megoldás az általános rendelkezési jognak a kutatóra való ruházása.) 178