Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Pekár Zsuzsa - Pénzes István: Pekár Imre

saját vesztüket készítették elő, amikor 1873-ban 92 550 frt-t fizettek ki részvényeseknek, holott a mérlegelemzés tisztán mutatja az egyensúly felbomlását.

A váltótartozás 580 696,— frt értékben irreális szintet ért el, míg a záró késztermékkészlet 155%-kal, a búzazárókészlet 31%-kal emelkedett előző évhez viszonyítva — 5%-os termelés csökkenéssel szemben. Ennek oka részben abban kereshető, hogy a magyar terméseredmények mélypontján, nyersanyaghiány következtében, román búzával és tengeri liszttel próbálkoztak, ami kétségtelenül minőségromláshoz vezetett.

Ebben az évben az összes zárókészlet hétszerese volt a válság első évében, 1869-ben nyilvántartott zárókészletnek. A folyamatos készletemelkedést külső forrásokkal kellett finanszírozni, ami elsősorban a váltótartozásokban jelentkezett.

A váltótartozás 1871-től állandóan emelkedett, sőt nagyobb mértékben növekedett mint a búza-és készárúkészlet. Mindezen felül az 1873. évi zárókészlet-kimutatás olyan értékeket is tartalmazott, amelyeket csak nagy veszteséggel lehetett realizálni. Mayer közlései [43. 20. p.] nyomán tudjuk, hogy az 1873. XII/31. leltárban „tekintet nélkül a lisztek tarthatatlanságára a magas folyó árakon vették fel a készáru készleteket.” A kevert liszteket azonban nem tudták értékesíteni, így azok megromlottak és 46 000 frt veszteséget okoztak. [72. 37. p.]. A magas folyó áron való értékelés arra vall, hog3' további áremelkedéssel számoltak. De három év gyenge termése után 1874-ben újból jó búzatermés volt az országban, mire a búzaár visszaesett és így a Budapesten felhalmozott román búzát is csak nagy veszteséggel tudták értékesíteni. Nem vették figyelembe azt sem, hogy a válságévek alatt felduzzadt „adósok” számlája várhatóan behajthatatlan követeléseket is takar, ami végül is az 1875. évi mérlegben jelentkezett „85 peralatti kétes és rossz tartozó frt 139 560,25 értékben.”

A válságévben, 1873-ban kimutatott nagy nyereség tehát ma már fiktívnek mutatkozik és természetes, hogy a frt 92 550,— összegben kifizetett osztalék 1874 évben a tartaléktőke nagymérvű csökkenését vonta maga után. A mérlegadatok ismeretében nyilvánvaló, hogy a válságév zárókészletének veszteséges realizálása és a be nem vált spekuláció az 1874 és 1875-ös évek veszteségében csapódott le.

1869-től a mérlegrovást Titkos István könyvvezető írta alá, de 1872-től a vállalat alkalmazásában állt a nagynevű Irinyi János számviteli tanácsadó is, aki 1892-ben történt nyugdíjazásáig működött a vállalatnál [72. 155. p.].

Az 1874. évi mérlegadatok különös pénzügyi manövrírozást örökítettek meg. Ügy tűnik, mintha az élethalált vívó malmot a finanszírozó tőke rákényszerítette volna az évek óta felgyülemlett váltótartozások kifizetésére, ami felborította gazdálkodását. A tényszámok u. i. azt mutatják, hogy a malom a már konszolidáló gazdasági viszonyok közepette ugyan csak 72%-át termelte meg az előző év tényszámának, mégis kifizette 1873-ig felgyülemlett váltótartozását frt 318 480,— összegben. Részben törlesztette hiteleit is, még pedig úgy, hogy összes zárótartozása az előző év 39%-át tette ki. Mindezt nyilván csak úgy érhette el, hogy a csökkenő búzaár mellett kiárulta minden készáruját, nem töltötte fel búzakészletét, nagy veszteséggel eladta Pesten felhalmozott román búzakészletét, leírta minden veszteséges áruját olyannyira, hogy záró búza- és készárukészlete csak 13% volt az előző év zárókészletének. (3. mérlegtáblázat).

Mindezekután visszásnak tűnik az, hogy felszerelési állománya a katasztrófa évben 91 482 frt-tal megemelkedett, holott nem valószínű, hogy ebben az évben ilyen méretű beruházást eszközölhettek volna. A felértékelés átmeneti voltát bizonyítja az a tény, hogy 1875-ben a felszerelés számlát viszont 109 676 frt-tal csökkentették, aminek összetétele a számadatokból reális feltevés alapján kimutatható: az előző évi készletemelkedés frt 91 482,— -+- frt 18 194,—, az 1873. évi záró felszerelés 7,3% értékcsökkenése (10. táblázat).

Mindez arra vall, hogy 1874-ben a veszteség nagyobb volt a ténylegesen kimutatottnál és a felszerelés számlán keresztül 1875-ben jelentkezett, holott valójában a malom 1875- ben már nem dolgozott veszteségesen.

A hengerszék 1870-es évekre vonatkozó fejlődésmenete — az VI. fejezetben elmondottak összefoglalásaként és némi kiegészítésével — még teljesebb képet adhat az egykori helyzetről. Tény, miszerint a debreceni István malom 1874-ben — a vázolt gazdasági körülmények és pénzügyi helyzet ismeretében ez nyilvánvaló — nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy megvásárolhassa a hengerszékeket — ha lett volna erre érdemes gép. Hiszen a pesti József hengermalom a régi szerkezetű Sulzberger-féle hengerszékekkel őrölt; Haggenmacher Henrik saját szerkesztésű, de titkosított találmányú hengerszé-601