Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Pekár Zsuzsa - Pénzes István: Pekár Imre

Határesetekben adódhat oly helyzet, hogy a fenti a, b és c pekározási formánál az a és 6 eset mutat egyező eredményt. A c esetben viszont a lisztminta a jellegmintához viszonyítva kivörösödik vagy megszürkül, avagy valamilyen más, nem kedvező színárnyalatot ölt. Ily példákra gondolva, valamely lisztet akkor nyilváníthatnak a jellegmintával azonos értékűnek, ha legalább két pekározási forma ad azonos eredményt.

*

Az elmúlt több mint egy évszázad során többen megkísérelték a pekározás „készülékesítését”. E próbálkozások célja mindenkor valamiféle egyöntetűség, szabatosság és megismételhetőség volt. Csakhogy az eredeti és ma is gyakorolt pekározás olyannyira egyszerű, könnyen megtanulható, gyorsan elvégezhető és olcsón tájékoztatott és tájékoztat, hogy az eddigi „fejlesztési” kísérletek rendre feledésbe merültek.

A teljesség kedvéért azonban nem mellőzhetjük a rövid, lexikoncikkszerű ismertetést.

Időrendben először azt a készüléket említjük meg, amelyet — a forrás és a készülékszerkesztő megjelölése nélkül — Dr. Szabó Aladár: Búzaminőség-vizsgálat a múltban és jelenben (Malomújság, 1936. február 1. 3. szám) c. írásában ismertetett. Ennek az a lényege, hogy az összehasonlítandó lisztmintákat — adott segédeszközzel — mindig egyforma mennyiségben, „unniformizálva” illeszthették egymás mellé.

Az előzőtől lényegében mit sem különbözött az a módszer, melyet a „Müller Lexicon” (Bécs, én. 134—135. p.) Pekarisierapparat, Dr. Főmet névmegjelöléssel közöl. Az összehasonlítandó lisztféleségeket a Fornet-féle készülékben három rekeszbe helyezhették. A nyilvánvalóan egyforma mennyiségű lisztmintákat háromágú dugóval összenyomták. Legvégül a készülékhez tartozó eszközzel az összenyomott lisztből kellő, mintányi mennyiséget lenyestek, hogy következhessenek a Pekár-féle értékelési lehetőségek.

Az előzőek nyomdokain jár Gaiter is, akinek az eljárását Die Pekár-Box című cikkében Carl Kühn ismertette (Die Mühle, 1958. január 30. 5. sz.). Emlékezhetünk rá, hogy Pékár Imre is megpróbálkozott a savas vízzel, vagy kén-, vagy salétromsavat téve a vízbe. Hosszú kísérletei során ugyanis tapasztalta: savas vízben jobban előtűnnek a vizsgált minták rendellenességei, például korpás voltuk. Nos, Galter pirokatehin (difenol) oldattal próbálkozott, ugyanazon céllal, mint kezdetben Pékár tette.

Ami az előző folyóiratcímben említett Pekár-boxot illeti, ez 5x5 cm nagyságú, 0,5 cm magas peremmel ellátott kétrészes, műanyagból készített „lisztkarám”. Ahány a lisztminta, annyi karámra volt szükség. Magától értetődően a szerszámot a peremig megtöltötték liszttel, lesímítás után így mártották vízbe. Előnyként azt említi a cikkíró, Carl Kühn, hogy a minta még véletlenül sem csúszhat bele a vízbe.

37 Műszaki nagyjaink VI.

577