Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Dr. Ádám András - Dr. Dömösi Pál: Kalmár László

A Magyar Tudományos Akadémia 1949-ben választotta levelező, 1961-ben rendes tagjává.

1975-ben nyugalomba vonult. Ez csak annyiban módosította életét, hogy mérséklődtek adminisztratív teendői; tudományos és oktatói tevékenységét élete utolsó órájáig változatlan odaadással folytatta. 1976. augusztus 2-án érte a hirtelen halál az Akadémia mátraházi üdülőjében, amelyet évtizedek óta minden nyáron felkeresett, nem annyira pihenés, mint inkább zavartalan alkotómunka végett.

A Szeged városa által adományozott díszsírhelyre temették el a várostól nyugatra eső ún. belvárosi temetőben.

2. Tudósi és emberi egyénisége

Kalmár László a legkorábbi gyermekéveiben is számos jelét adta különleges szellemi képességeinek. Négyéves korában tudott írni, olvasni és számokkal alapműveleteket végezni; szüntelen érdeklődése folytán magatartása annyira elütött a hasonló korú gyerekek szokásos viselkedésétől, hogy már ötéves korában (1910 őszén) beadták a falusi elemi iskolába, és ott rögtön a második osztályba vették fel. (Amint apja kifejezte magát: azért kellett idő előtt iskolába adni, hogy ott butítsák egy kissé.)

Az első gimnáziumi években a latin nyelv volt a kedvenc tantárgya. Amikor azonban megismerkedett az algebrával, érdeklődésének középpontjába a matematika került. Negyedik osztályos korában jutott hozzá Beke Manónak a IV.—VIII. osztályok algebrai anyagát összefoglaló tankönyvéhez, és egyetlen délután végigolvasta azt. Ugyanebben az időszakban eredményesen tanulmányozta Cesäro [C. 3] munkáját (egy komoly tudományos könyvet) is. Amikor később tanára, Dávid Lajos könyvtárát áttekinthette, ámulattal látta, mennyi matematikai könyv létezik. Azt, amely Dávid könyvei közül a legjobban érdekelte volna, —Landaun&k a törzsszámokról írt kétkötetes [C. 7] munkáját — tanára csak érettségi után volt hajlandó kölcsönadni neki, tartva attól, hogy a nehéz könyv tanulmányozása nem egyeztethető össze a diák iskolai kötelezettségeivel. Dávid Lajos alapos okkal aggódott: a hetedik osztályos Kalmár öt tárgyból is elégségesre állt; egyrészt a matematikában való szenvedélyes elmélyedés vonta el a más jellegű tárgyak tanulmányozásától, másrészt személyes körülményei4 sem kedveztek a jó iskolai munkának. A nyolcadik osztályban aztán nekifogott a rendszeres tanulásnak, és sikerült kitűnően érettségiznie.

„Amikor a budapesti egyetemre került, már évfolyamtársainak mestere volt” — emlékezik vissza Péter Rózsa [B. 13]. „Én is évfolyamtársa voltam; ennek köszönhetem, hogy matematikus lettem. Akkor még nem jelent meg Pólya és Szegő kitűnő könyve, amely feladatokban dolgozza fel az analízis je-4 Édesanyja gyógyíthatatlan betegsége; távolmaradás az iskolai oktatástól elhúzódó svájci tartózkodása miatt, ahová gyermek-üdültetési akció révén került.

53