Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Kozák Imre: Sályi István
érdekes, hogy az 1951/52. tanév elején Dr. Gyulai Zoltán egyetemi tanár Sopronba, a bánya- és kohómémöki karra, Dr. Petrich Géza egyetemi tanár pedig Miskolcra, a kohó- és bányamérnöki karra kapott dékáni kinevezést (9). Az 1951 52-es tanév jelentős előrelépést hozott a vitában. Az építkezések sorrendjének módosítása és ütemezése lehetővé tette, hogy a Sopronban működő kohász szaktanszékek Miskolcra költözzenek. Ez 1952 nyarán meg is történt. A tanszékvezetők egy része ugyancsak átköltözött, más részük Budapesten, vagy Győrött telepedett le. Ezzel megvalósult Miskolcon a kohó- és gépészmérnök-hallgatók egy helyen történő, egységes oktatása és a következő tanév végén, 1953. július 15-én sor került Miskolcon az új egyetemen az első diplomaosztó ünnepségre. A diplomaosztó ünnepség örömteli eseménye mögött azonban újból komor felhők gyülekeztek a miskolci egyetem jövője felett. Az 1953. évi választások után összeült országgyűlésen ugyanis új kormányprogramot hirdettek meg, amely a nehézipar elsődleges fejlesztésének elvetésével visszavethette egy olyan egyetem fejlődését, amelynek a nevében a nehézipari jelző szerepelt. Valóban csakhamar munkaerőhiány lépett fel az egyetemi építkezésen, olyannyira, hogy az erősen lecsökkentett építési hiteleket sem lehetett elkölteni. Bár az új kormányprogrammal lekerült napirendről az új bányászati egyetem megvalósítása, a lelassult építkezések nem tették lehetővé a bányamémökképzés egységének megvalósulását Miskolcon. A felépült, de burkolatlan épületek és a rendezetlen terep látványa ugyanakkor nem keltett jó benyomást és arra indikálta a Sopronban dolgozó oktatói testületet, hogy megőrizzék a dunántúli kisvárosban élvezett kedvező helyzetüket. Igyekeztek a Miskolchoz fűződő, egyébként is laza kapcsolataikat felszámolni. Elkezdték használni a Soproni Műszaki Egyetemi Karok elnevezést, amely lényegében a Bányamémöki és a Sopronban 1949-ben létesített Földmérőmémöki Kart jelentette. Űj tanulmányi épület létesült Sopronban és új tanszék is szerveződött. A bányamémökképzés intézményi hovatartozásáról 1949 óta fennállott vitában 1955-ben —- hosszas előkészítés után — jelentős döntés született, amenynyiben az áprilisban megjelent 1955. évi 31. sz. törvényerejű rendelet a következőképp intézkedett: „3. §. (1) Az NME bánya- és kohómémöki karának soproni részlegét és a földmérőmérnöki karnak soproni működését 1957. aug. 1-ig meg kell szüntetni. (2) Az NME 1955. szept. 1-től az alábbi karokra tagozódik: bányamémökire, kohómémökire, gépészmérnökire és földmérőmérnökire.” A jogi rendezés azonban mégsem hozott megoldást, hiszen az ország életének 1955—1957. évi helyzete nem nyújtott elegendően határozott keretet a törvényerejű rendelet végrehajtásához, és az ehhez szükséges gazdasági feltételek sem voltak megteremthetők. Felerősödtek tehát újból, már 1956-ban a 415
