Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Korbuly Pál: Korbuly János
Ez a korszerű változat a korabeli katonai követelményeknek megfelelt és a háború után a szovjet haditechnikai szakemberek érdeklődését is felkeltette. 1944 júliusában, — Korbuly Károly addigi vezérigazgató halála után — a minisztérium kinevezte Korbuly Jánost a Weiss Manfréd-gyár műszaki igazgatójává. Ezzel esett egyidőbe az a 7 hullámból álló amerikai szőnyegbombázás, (július 27.) amely Csepelen elsősorban a járműgyártás területét semmisítette meg. Feladata ettől az időtől kezdve már nem konstrukciós jellegű volt, hanem — a háborús események következtében — a helyreállítás megszervezése, az energia, alapanyag és a még meg nem semmisült üzemrészek működésének biztosítása és nem utolsósorban az, hogy a gyár mintegy 25 ezer alkalmazottjának munkalehetőséget lehessen biztosítani. Ez akkor nemcsak kenyérkereset szempontjából volt jelentős, hanem azért is, mert a gyár — mint hadiüzem — a munkavállalóknak megfelelő biztonságot nyújtott. A bombázások következtében a termelés volumene az előző évekhez képest mintegy negyedére csökkent, a katonai profilból már csak az aknavető és lőszer gyártásának csekély hányada maradt meg. Folyamatosan tartott a sérült és még helyreállítható szerszámgépek kijavítása, majd ezeket és később az üzemképeseket is a kőbányai és budafoki gombapincékbe telepítették. A német mintára megszervezett „pinceüzemek” feladata elsősorban alkatrészgyártás volt, de remény volt arra, hogy ezen a módon a gépparkot ,,át lehet menteni.” A front közeledtével ez a remény egyre kevesebb lett. Megkezdődött a szerszámgépek és anyagok nyugatra történő erőszakos áttelepítése és csak csekély hányadot lehetett pótalkatrészgyártás indokkal megmenteni. A gyár német parancsnoka, Kurt Becher SS ezredes novemberben elrendelte az erőtelep, ezen belül elsősorban a turbinák aláaknázását és robbantásra történő előkészítését. Korbuly János egyik legnagyobb érdeme, hogy ennek ellenére sikerült a német parancsnokságot rávenni a gyárnak nem ,,Z” (Zerstörung = szét rombolás), hanem ,,L” (Lähmung=bénítás) területté nyilvánítására. Ez azt jelentette, hogy az erőmű és az energiaellátás főbb elosztó pontjait kulcsfontosságú elemek leszerelésével bénították. A turbináknál a regulátorok kerültek leszerelésre és a főváros több pontján helyezték el ezeket. Remény volt arra, hogy a háborús események megszűnése után ezek a más célra nem használható alkatrészek fellelhetők lesznek. Ő maga eredményesen ellenállt annak a parancsnak, hogy nyugatra kitelepítsék; követve azt az elvét, hogy ,,az eseményeknek elébe kell menni”, családjával együtt elhagyta budai villáját és december 25-én a gyár városi irodájának pincéjében, az akkori Mária-Valéria utcában (Apáczai-Csere János utca) várták be a harcok végét. 284
