Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Terplán Zénó: Pattantyús-Ábrahám Imre
VAG-telep beolvasztása., a deficites üzemek átszervezése, a vállalat forgalmának megötszörözése. és ezzel a hároméves tervnek 2,5 év alatti teljesítése.” Mindehhez hadd fűzzön e sorok írója egy epizódot (1): ..Életem első ipari megbízása Pattantyús-Abrahám Imréhez fűződik. A háború kellős közepén — 1942-ben — Géza bátyjánál találkoztunk, én ott voltam demonstrátor. Pattantyús-Abrahám Imre —- mint a győri Magyar Vagon- és Gépgyár vezetője — már akkor a békés termelésre gondolt, és megbízta bátyját, hogy dr. Vörös Imre professzorral együtt készítse el egy bagger módosított terveit. Ennek a tervezésében vehettem akkor részt . . 1944. ápr. 13-án a győri gyárat nagy légitámadás sújtotta, amely a berendezések és épületek nagy részét elpusztította. Az új helyzetben is megállta a helyét, viszonylag rövid idő alatt a gyár újra termelt. Az igazi megpróbáltatások azonban a nyilasuralom alatt érték. Győr nehéz történelmi napjairól Gerencsér Miklós újságíró „Fekete tél” címen könyvet írt (5). Benne szép emléket állított Pattantyús-Abrahám Imre 1944 végi és 1945 eleji küzdelmeinek, helytállásának, humanitásának. Itt azt a részt idézzük a könyvből, amely a gyár Németországba telepítésének parancsáról szól: „Fáradt mosoly rándult Pattantyús-Abrahám Imre arcán. Reménytelenségében még a tiltakozáshoz sem volt kedve. Sokféle kétség gyötörte, de afelől teljesen bizonyos volt, hogy nem költözik Krumauba. Éveken át szenvedett a háború miatt, állandó meghasonlásra ítélte az a tény, hogy olyan gyárat igazgat, amelyben Botond harckocsik és vadászrepülők készülnek. A lelkiismeretével ellenkező feladattal szemben semmit nem tehetett. Választhatta volna a leköszönést, töprengett is eleget ezen a megoldáson, de arra a belátásra jutott, hogy egyéni tiltakozása nem változtat a dolgokon. így legalább módjában állt tenni valamit a munkásokért, bármilyen szűkre nyomorodtak is az önvédelem lehetőségei. Számtalan embert segített megszabadulni a katonai szolgálattól, családokat hozatott ki a gettóból, Urbantsok Tibort körömszakadtáig védelmezte, szemet hunyt a kommunisták szervezkedése felett. Mindezt, siralmasan csekélynek érezte az igazgató, de mégsem rótta fel önmagának hibául, hogy megmaradt a gyár élén. Tiszta lélekkel vallotta magát becsületesnek. Elhárította a vagyonszerzés lehetőségét, pedig örökké molesztálták, miért nem vásárolja meg a felkínált részvényeket. Nem óhajtott kapitalista lenni, így gyárigazgató létére nem tartozott az igazgatóság tagjai közé. Emberellenes, kártékony eszközök készültek a vezetése alatt lévő gyárban — ezt nem akarta letagadni. Súlyosbodott volna mérlegén ez a serpenyő, ha megijed a nyilasoktól. Eltökélte, ott gátolja a gyár kitelepítését, ahol csak tudja. Ha akarata ellenére harckocsikat kell gyártania, akkor most azzal szerez elégtételt, hogy munkáját összhangba hozza akaratával, s nem a részvényarány, hanem az ország érdekei szerint ítéli meg, hogy kié a gyár . . 1945. márc. 28-án Győrött is megtörtént a nagy fordulat, megjelentek a szovjet csapatok. Pattantyús-Abrahám Imre nem hagyta el Győrt. Fülöp Jánosné a következőképpen emlékezett erről az időről (1): 16* 243
